Ha csak a rideg számadatokat nézzük, keserűen állapíthatjuk meg: évről évre kevesebben vesznek részt a március 15-i ünnepségeken, szellősebbek a városok főterei, és ha zászlók, kokárdák, lovasok vannak is, mintha vesztett volna ragyogásából az ünnep, mintha feloldódott volna a hétköznapok rohanásában.
De vajon arról van-e szó, hogy nem érdekli manapság az embereket a nemzeti ünnep? Hogy úgy gondolják, nincs mit tanulniuk az 1848-as eszmékből, hogy fölösleges kimenni a térre, unalmas a szónoklat, nem érdekes már a vers?
Lehetséges, hogy akadnak, akik így gondolkodnak. Ám a távolmaradásnak más okai is lehetnek. Van, akinek egyszerűen dolgoznia kell, és bármennyire is szeretné, nem vehet részt a közös éneklésben. Van, aki a megélhetési kényszer vagy ügyes-bajos dolgai miatt nincs otthon, külföldön tartózkodik, a televízióból követi az ünnepséget. Van, aki egyszerűen nem tartja fontosnak. Minden évben ugyanaz, semmi értelme az egésznek, magyarkodásból nem lehet megélni — magyarázza fűnek-fának új korunk új prédikátora. És van, aki kiábrándult. Aki azt mondja, nem kíváncsi ugyanazokra az arcokra, akik nap mint nap a televízióból néznek szembe vele, akik abból élnek, hogy ígérgetnek, hogy aztán tisztségbe kerülve feledjenek mindent, akik acsarkodnak egymásra, uszítanak, hogy hangzatos szónoklataikkal szavazatokat szerezzenek a következő választásokon.
És ha számba vesszük a távol maradókat, vajon tiszta marad-e a lelkiismeretünk? Kesereghetünk-e, krokodilkönnyeket ontva és nemzethalált vizionálva? Vagy pedig elismerjük, hogy bizony, mi tehetünk erről. Például akkor, amikor nem adtunk szabadnapot, amikor lenéztük, megvetettük, kihasználtuk a munkást, hogy külföldön keresse megélhetését, amikor hagytuk, hogy olyan tanárok oktassák gyerekeinket, akiktől nem volt, mit tanulniuk, amikor elfelejtettünk mesét olvasni a gyerekeinknek, hogy megszeressék a könyvet, az olvasást, amikor nem beszéltünk nekik múltunkról, mert valahogy nem volt rá idő, amikor hagytuk, hogy az új kornak új prédikátorai belénk fojtsák a szót, amikor kiábrándultunk, és nem mondtuk, hogy elég legyen, egyszerűen el sem mentünk szavazni, nem büntettük azokat a politikusokat, akik nem képviselnek minket, elmulasztottuk a számonkérést, és közben beszélgetni sincs erőnk már...
Vajon elég-e az, ha kimentünk a térre? Vagy ideje elkezdenünk pótolni a mulasztásokat? Előbb csak beszélgetni, aztán közösen cselekedni, álmodni és álmainkat tanítani. Hogy ismét sokan legyünk együtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
