A szenátus jogi bizottsága tegnap hat igen és öt nem szavazattal pozitívan véleményezte a Dan Şova SZDP-s szenátor őrizetbe vételére és előzetes letartóztatására vonatkozó kérést. A jóváhagyás azonban csak konzultatív jellegű, a végső döntés a plénumra tartozik, amely jövő héten szavaz.
Şova a bizottságban történt meghallgatása során kijelentette: csakis az igazságot mondta, és a plénumban is ezt fogja tenni. Ártatlannak érzi magát, sőt, szerinte lovas szobrot kellene emelni neki a Turceni-i és Rovinari-i erőmű megmentéséért. A Korrupcióellenes Ügyészség azzal gyanúsítja, hogy ügyvédi irodája törvénytelen szerződéseket kötött a két vállalattal, utólag pedig úgy próbálta eltüntetni a nyomokat, hogy iratokat hamisított, és elrendelte a számítógépek megsemmisítését. A kérdéses szerződések idején Victor Ponta jelenlegi kormányfő üzlettársa volt Şovának.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.