Gyanúsítottként idézték be Traian Băsescut szerdán a legfőbb ügyészségre, Gabriela Firea SZDP-szóvivő feljelentése alapján, aki fenyegetéssel és zsarolással vádolja a volt államfőt. Băsescu egy tavalyi televíziós nyilatkozatban azt mondta az őt folyamatosan támadó szenátorról, hogy jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert az általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Ezzel arra utalt, hogy bármikor letartóztathatják.
Gabriela Firea szerint azért tekinthető zsarolásnak Băsescu figyelmeztetése, mert ő szenátorként az államfő családjának ingatlanügyeit vizsgáló parlamenti különbizottság tagja, és ezzel a kijelentéssel Băsescu meg akarta félemlíteni őt. A volt államfő mintegy félórát tartózkodott a legfőbb ügyészség épületében. Távozáskor azt közölte, hogy egyelőre nem ismeri a vádiratot, de tanulmányozni fogja. Közzétett ugyanakkor olyan szerződéseket, amelyek Gabriela Firea és a Securitate pénzeit forgató Crescent cég kapcsolatát igazolják; ezeket a hatóságoknak is benyújtotta.
A legfőbb ügyészség tavaly áprilisban indított bűnvádi eljárást az államfő ellen, de gyakorlatba ültetését felfüggesztette, amíg Băsescu mentelmi jogot élvezett.
A fenyegetést három hónaptól egy évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal bünteti az új büntető törvénykönyv, míg a zsarolást egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel. Traian Băsescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, ebből hét esetben még vizsgálódik a vádhatóság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.