Tudjuk, évek óta hangoztatjuk, hogy a nyelvi, nyelvtani követelményeknek közepes szinten meg lehet felelni egy jó módszertannal tanított idegen nyelvből, de annak sajátosságait, stílusát, belső harmóniáját csak az ismerheti, akinek anyanyelve. Hogy lehet számon kérni egy tizennégy-tizenöt éves magyar diáktól, hogy érezze a román líra szépségét, amikor a verset alkotó szavakat nem érti, és amikor azt olvassa, hogy „Apoi îşi mută privirea în stea, / Când raza-nglodată de cer se subţie." (Ana Blandiana: Părinţi). Még az sem segít rajta, hogy füljegyzetben az áll „înglodat = plin de noroi, înnămolit (aici, întunecat)". Nesze neked, székely gyermek, használd az eszedet, és süsd ki, hogy a szülők öregedése, elmúlása fölötti elmélkedésbe miként illik bele ez az egyébként gyönyörű gondolat. Magyarul mindez könnyű lenne, seperc alatt értené mindenki, hogy miről van szó. De tizennégy évesen, heti három-négy román órával a hátuk mögött?

Így történhetett meg, hogy olyan diákok is megbuktak román nyelv és irodalomból, akik hetest, nyolcast írtak földrajzból, illetve történelemből román nyelven. Gondolom, érthető, hogy nem velük van a baj. Még falun sem, ahol a legnehezebb tantárgynak kikiáltott matematikából, a magyar és román tagozatról összesen hatvanhárman buktak meg, míg románból kétszázötvenen. Az ellenben szomorú, hogy a megyében kilencvenketten sikertelenül vizsgáztak magyar nyelv és irodalomból, az átjutók egynegyede pedig anyanyelvből nem érte el a hatost.