Módosított a kis- és közepes cégek úgynevezett de minimis (csekély összegű) támogatási rendszerén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: idén azok a vállalkozók igényelhetnek többet vissza a korábban megemelt ingatlanadóikból, akik az országos átlagbérnél jobban fizetik alkalmazottjaikat.
A lehetőséget már nem csupán a helyi, hanem a városban bejegyzett munkaponttal rendelkező cégek is kihasználhatják – ezt az MPP-s Bálint József szóvá is tette, mint a sepsiszentgyörgyieknek szánt pozitív megkülönböztetés megszűnését, de azt a választ kapta, hogy e kisebb egységek is itteni embereket foglalkoztatnak.
Pályázni továbbra is a megyei kereskedelmi kamaránál lehet április 7-étől október 16-áig. A pénzt székházfelújításra, korszerűsítésre, számítógépek, munkaeszközök beszerzésére, fejlesztésre lehet fordítani. Ez nem kevés: a feltételek teljesítésével akár kétszer annyit is el lehet nyerni, mint amennyi a három éve ötven százalékkal megemelt, illetve az emelés előtti ingatlanadó közti különbözet; a megszabottnál kisebb fizetéseket adó cégek csak ezt az adókülönbözetet kérhetik vissza. Az országos nettó átlagbér 2015 januárjában 1740 lej volt. A már harmadszor meghirdetett program az önkormányzat pénzügyi szakbizottságának alelnöke, Debreczeni László szerint várakozáson felüli sikert hozott: 2013-ban – amikor a munkahelyteremtésre adtak többletpontokat – 82 cég összesen 665 ezer, 2014-ben pedig 84 cég összesen 562 ezer lejt kapott vissza (ekkor a helyi termékek vásárlására ösztönöztek). Az idén eleve elkülönített keretösszeg 500 ezer lej, de ezt szükség esetén megemelik, ahogy az előző években is tették.
A kereskedelmi kamara és a hites könyvelők szakmai szervezete által elvégzett számítások szerint tavaly 2,5 millió lejjel több maradt a városkasszában a befizetett ingatlanadókból, mint 2012-ben, az adóemelés előtt, és ha az erre jogosult több száz sepsiszentgyörgyi cég mindegyike megpályázza a támogatást, akkor is marad kétmillió lej, amit városfejlesztésre lehet fordítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.