NATO-segítséget kérnek az autonómiatörekvésekre

2008. március 20., csütörtök, Közélet

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) a bukaresti NATO-csúcs alkalmából a tagországokhoz fordul azzal, hogy tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus autonómiatörekvések támogatását — közölte Tőkés László, a határon túli magyar szervezeteket tömörítő tanács tegnap megválasztott elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Ismertette a KMAT frissen kiadott állásfoglalását, amely az említett kérésen túl tartalmazza azt is, hogy szorgalmazzák az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének kidolgozását, és ennek előmozdítására kérik az Európai Parlament magyar képviselőit. A négy éve alakult szervezet támogatásáról biztosította a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez intézett felkérését, amely Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó határozat elfogadását szorgalmazza. A KMAT munkacsoportot hozott létre a különböző autonómiakoncepciók egyeztetése és azok nemzetközi képviselete céljával. Tőkés László közölte azt is, hogy a szervezet támogatja az RMDSZ-nek az erdélyi magyarság kulturális autonómiája törvényi feltételeinek megteremtésére irányuló erőfeszítéseit.

Az EP-képviselő a KMAT tanácskozását követően arról beszélt, céljuk az, hogy ,,nemzetköziesítsék" az autonómiatörekvéseket. Mint mondta, ehhez egyebek mellett Kárpát-medencei összefogásra és a mindenkori kormány támogatására van szükség. Örömét fejezte ki, hogy mind a romániai, mind pedig a horvátországi magyar szervezeteknek sikerült ellentéteiket félretéve összefogniuk. Ezzel összefüggésben ,,biztató jelként" értékelte Szili Katalin házelnök nemzetstratégiai törvénytervezetének ,,nagyon régi" ígéretét.

Autonómia nélkül nem oldódik meg a romániai magyarság helyzete — hangoztatta Tőkés László, aki szerint az elvett erdélyi területekért az ottani magyaroknak jogokat kell kapniuk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2008-03-20: Sport - x:

Megvan ez első magyar érem (Úszás, Európa-bajnokság)

Igaz, csak ezüst, de ilyen kemény mezőnyben aranyos a csillogása. Hosszú Katinka szerezte a 400 m vegyesen, ahol csapattársa, Jakabos Zsuzsanna éppen csak leszorult a dobogóról. Túl a magyar érmen, a hollandok egy világcsúccsal is dicsekedhetnek, női 4x100 m gyorsváltójuk úszott szenzációsan. A férfiak 4x100 m-es gyorsváltó döntőjének végén a győztes oroszokat kizárták.
2008-03-20: Közélet - B. Kovács András:

Révbe ért, de arctalan (Álláspont)

Révbe ért jogilag a magyar pártalapítási kísérlet, és helyet kér magának a nap alatt. Azaz helyet kellene kérnie, de valahogyan arctalan. Ha figyelembe vesszük, hogy magyar ellenfele milyen ismert és fennforgó személyiségeket állít csatasorba a nemsokára megtartandó választásokon, akkor bizony csak szurkolhatunk azoknak, akik végre arcot és egyéniséget akarnak adni annak az egyelőre üres lehetőségnek, melyet az új párt jelent.