Révbe ért jogilag a magyar pártalapítási kísérlet, és helyet kér magának a nap alatt. Azaz helyet kellene kérnie, de valahogyan arctalan. Ha figyelembe vesszük, hogy magyar ellenfele milyen ismert és fennforgó személyiségeket állít csatasorba a nemsokára megtartandó választásokon, akkor bizony csak szurkolhatunk azoknak, akik végre arcot és egyéniséget akarnak adni annak az egyelőre üres lehetőségnek, melyet az új párt jelent.
Hogy mennyire szükség volt közéletünk belső egyensúlya szempontjából e szervezetre, arról tizenvalahány felemás évnyi közszereplés untig meggyőzött minket, volt ugyanis idő elegendő arra, hogy kiderüljön, ami különben nyílt titok tulajdonképpen már 1918 óta. Nevezetesen az, hogy az erdélyi magyarság semmiképpen sem gyömöszölhető a szánalmas néptöredék kategóriájába, nem csupán a gyökértelen és elhanyagolható vagy éppen a halálos és alattomos ellenféllé feltupírozott ellenségkép sem húzható rá, mellyel a többségi propaganda kísérletezett mindig a céljaihoz szabottan, hanem létében és potencialitásában valami egészen más minőség. Az erdélyi magyarság ugyanis számaránya, kultúrája, politikai tradíciói és megőrzött kohéziója okán a kontinens kisebbségvédelmében a lehető legtöbbre jogosító, teljes emancipációt érdemlő népközösségek közé tartozik. Az új szakterminológia nemzetépítő kisebbségnek nevezi e típust. Erdély évezrede együtt élő népei közt, míg egyesek önhibájukon kívül, de bizony elvéreztek, ő gyakorlatilag a 20. században elszenvedett súlyos kudarcai ellenére sem volt sikertelen, alapjában meg tudta védeni egzisztenciája alapjait, s most ezekre teljes joggal akarja felépíteni saját világát, kialakítani a többségieké mellett az őt is megillető egyéniségét.
A többségi és kisebbségi társadalmak szimbiózisának, külön- és együttlétének vitája nyilván még sokáig eltarthat, de az új magyar polgári párt megjelenésével végre magyar részről is hanghoz juthatnak azok, akik az eddigi egyedül üdvözítőnek hirdetett állásponttól elütő nézeteket vallanak. A ,,hogyan viszonyuljunk a románsághoz?", ,,miként és miben működjünk, vagy ne működjünk együtt vele?", ,,mit tekintsünk elsődleges és mit másodlagos célnak az önépítésben?" stb. kérdésekre ezentúl legalább két lényegi válasz adható ― megfelelően annak, ahogy az Erdély magyar népeként viselkedő közösségen belül is legalább két alapmentalitás érvényesül a sorskérdések megválaszolásakor. Az eddig elfojtott hang végre feltörhet, tábort toborozhat, a közösség pedig a dolgok természetes medrébe térten megindulhat a társnemzeti státus igénylése felé.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a közösségi öndefiníció átfogalmazása csak úgy lehetséges, ha az új párt végre arcot ölt, és hiteles politikusok fellépése révén meg is szólal.
