Tavaly szeptemberben kormányrendelettel nevezték ki Gabriel Siminiceanut ideiglenes kormánybiztos helyettessé, hat hónapos megbízatása a hét elején lejárt. Múlt héten a kormány újabb versenyvizsgát szervezett, Siminiceanu nem vehetett részt ezen, mert még nem végezte el a szükséges szaktanfolyamot, Codrin Munteanu, a prefektúra jogi igazgatója pedig a tavaly nyári megmérettetéshez hasonlóan most sem érte el a szükséges pontszámot. Munteanu fellebbezett, de korábban a bíróságon is megtámadta Siminceanu ideiglenes kinevezését. Februárban alapfokon jogosnak találták kifogásait, és pert nyert. A kormány megfellebbezte a közigazgatási bíróság határozatát, és hétfőn a közigazgatási minisztérium államtitkára, Victor Paul Dobre bejelentette, három hónappal meghosszabbítják Siminiceanu ideiglenes kinevezését. Az államtitkár azt is elmondta, hamarosan újabb versenyvizsgát hirdetnek a posztra. Siminiceanu rövid időn belül elvégzi a szükséges tanfolyamot, és vizsgázik, így a következő megmérettetésen már ő is részt vehet. Az alprefektusi tisztség körüli hercehurca nyílt vitához vezetett a román pártok között. Siminiceanut a liberálisok támogatják, Munteanu kinevezéséért harcol az LDP, de az SZDP is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.