4200 éves főváros

2015. április 17., péntek, Magazin

A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában. Az egyes történelmi hivatkozásokban Pingjangként emlegetett Taoszit nevezték meg a szakértők a Jao királyság központjának.

A kínai mitológia szerint a Sárga folyó középső folyásának térségében élők uralkodója, Jao egyike volt a törzsi közösségeket vezető három egymást követő bölcs királynak. Taoszi feltárása 1978-ban kezdődött, és az elhúzódó kutatások végén a település szerkezetéből, a falakból, leletekből, a feltárt több mint 1300 sírból arra a következtetésre jutottak, hogy a körülbelül 2,8 millió négyzetméteres térség a Jao-uralom időszakának fővárosa volt. Ho Ni kutató kijelentette, a Jao-korszak nem egy legenda része, ahogyan az azt követő Sun és Jü császár hatalomra kerülése sem az. Mindez a valós történelem része volt – tette hozzá. Jao és népe eredetileg a mai Hopej tartomány területén található Tang megyében élt. Később, déli irányú vándorlása során kötött ki Pingjangnál, ahol temploma és mauzóleuma is megtalálható.
Konfuciánus történészek a múltban nagyra értékelték Jao, Sun és Jü uralkodókat, akikre szerintük az erkölcsösség és az emberségesség volt jellemző. A 20. század elején azonban mások még a létezésüket is megkérdőjelezték.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-04-17: Magazin - :

Hosszabb a kínai nagy fal

A kínai nagy fal újabb szakaszát fedezték fel régészek az északnyugati Ninghszia-Huj autonóm terület és a szomszédos Kanszu tartomány határa mentén. A romokból ítélve a fal, amelyet a Csin-dinasztia (Kr. e. 221–Kr. u. 206) idején építettek, több mint tíz kilométeren át húzódott, és kilenc szakaszra tagolódik.
2015-04-17: Nyílttér - :

A Mikó-ügy igazi bűnösei

A sajtóban majdnem mindennap megjelenik valamilyen állásfoglalás a Mikó-üggyel kapcsolatosan. Hol az RMDSZ nagy tekintélyű politikusai nyilatkoznak, hogy megkezdődött a visszaállamosítás, nincs jogállam Ro­mániában, hol az ártatlan Markó Attila. Ömlik a mellébeszélés és a mosakodás, de a lényegről csak akkor lehet beszélni, ha visszatekintünk arra, hogy mindez honnan is ered.