SepsiszentgyörgyOtthon nélkül maradnak az adósok

2015. április 17., péntek, Közélet

El kell hagynia a Mikes Kelemen utcai szociális tömbházak egyik lakójának otthonát, miután elmulasztott rendszeresen fizetni annak fenntartásáért (lakbér, közköltség). Sepsiszentgyörgy önkormányzata korábban több mint két tucat, az érintett ingatlanokban élő család ellen indított jogi eljárást hasonló problémák miatt, néhány ügyben pedig már döntött az igazságszolgáltatás.

Tischler Ferencet szerdán az egyik érintett értesítette arról, hogy esetében a kilakoltatásról született határozat – vázolta a Háromszék érdeklődésére a megyeszékhely alpolgármestere. Meg­jegyezte, néhány per lezárult már, az önkormányzathoz még nem érkezett meg az erre vonatkozó hivatalos okirat, azonban a végzések és az indoklások birtokában az érintett családokkal leülnek tárgyalni. Tischler szerint a kilakoltatás előtt álló bérlő belátta, nagy adósságot – közel négyezer lejt – halmozott fel, szavaiból pedig úgy érezte, igazat adott a törvényszéknek. Az ügyben korábban végrehajtó is eljárt, az alpolgármester értesülései szerint az adós törlesztett is. „Ez lesz az első év, amikor több, hasonló per lezárul, ítéletek születnek, a követ­kező időszakban négy-öt végzést vá­runk. Többen felkészültek arra, hogy végső esetben falura, rokonaikhoz költöznek, mert úgy vélik, ott olcsóbb az élet” – mondta az alpolgármester.
A Mikes Kelemen utcai szociális tömbházak négy lépcsőházában 140 család él, akik kapcsán a polgármester-helyettes úgy fogalmazott: közülük sokan megértették, mit jelent egy lakás, így törlesztik a számlák értékét. Személyesen ismeri az itt élőket – mondta –, arra számított, több lesz az elmaradás, ám éppen azok igyekez­nek rendezni a költségeket, akik részéről a korábbi tapasztalatok alapján ennek ellenkezőjére számított – fűzte hozzá. Ezekből a szoba-konyhás ingatlanokból egyébként tágasabb lakásokba, a Stadion utcai szociális tömbházba költözhetnek át azok, akik bizonyítják is, hajlandók tenni családjuk helyzetének javulásáért. Az érintetteknek pontozásos rendszer alapján ajánlják fel a lakásokat, melyek fenntartása már költségesebb. Új bérlőre jelenleg egy lakrész vár – Tischler Ferenc szerint egy házaspár jelezte is, munkát találtak és érdekli őket a lehetőség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2015-04-17: Világfigyelő - :

Putyin tagadja az orosz jelenlétet Ukrajnában

Vlagyimir Putyin tagadta, hogy orosz katonai alakulatok lennének Ukrajnában, és kijelentette, hogy nem lehet háború Oroszország és Ukrajna között. Az orosz elnök az állami televíziós és rádiócsatornákon élőben közvetített műsorban válaszolt tegnap a stúdió vendégeinek és a nézőknek, hallgatóknak a kérdéseire.
2015-04-17: Közélet - :

Székelyföldi vadonlesőket toboroznak (Röviden)

Újabb programot indított tegnap a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület: a Székelyföldi Vadon­leső célja, hogy a természetben barangolók megismertessék azokat a fényképeket (akár a telefonnal készítetteket is), amelyeken állatot vagy növényt sikerült lencsevégre kapniuk – jelentette be Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója.