Újabb programot indított tegnap a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület: a Székelyföldi Vadonleső célja, hogy a természetben barangolók megismertessék azokat a fényképeket (akár a telefonnal készítetteket is), amelyeken állatot vagy növényt sikerült lencsevégre kapniuk – jelentette be Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója.
Főképp fiatalok részvételére számítanak, legfontosabb céljuk ily módon is érzékeltetni Székelyföld vadgazdagságát, egyrészt azért, hogy erre legyünk büszkék, másrészt, hogy vigyázzunk is rá. Az egyesület tagjai egy fényképes adatbázist kívánnak létrehozni, a faj nevével, helyszínnel, készítési időponttal ellátott fotókat, kisfilmeket a Vadon honlapjára (Vadon.ro) lehet feltölteni, a képek megjelennek majd az egyesület Facebook-profilján is. (mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.