Hírbörze

2015. április 22., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Eladó a Csukás-tó
Eladó a tusnádfürdői Csukás-tó a partján, illetve a vizén található vendéglővel együtt. A Román Kereskedelmi Bank (BCR) tulajdonában levő tó ára a vendéglátóegységekkel együtt 600 ezer euró. Albert Tibor polgármester a sajtónak nyilatkozva elmondta: a tó úgy került a bank tulajdonába, hogy a tulajdonos cég már évekkel ezelőtt eladósodott. A polgármester szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a tavat az önkormányzat meg tudná vásárolni, erre viszont nincs forrása.


Meglódult az építőipar
Csaknem 15 százalékkal nőtt a romániai építőipari termelés az idei első két hónapban. Az Országos Statisztikai In­tézet szerint a növekedés 14,8 százalék volt, a szezonális és munkanaphatással kiigazított érték szerint 14,7 százalékos. Az új építményeknél 20, a karbantartásoknál 8,3 százalékkal nőtt az elvégzett munka mennyisége, a főjavításoknál azonban 2 százalékkal csökkent. Tavaly februárhoz képest 19,7, januárhoz ké­pest 24,3 százalékos a bővülés. Az építkezések aránya tavaly a nyers érték szerint 6,7 százalékkal csökkent 2013-hoz képest. A román gazdaság egyik lassító tényezője az építőipar volt, amelyre kedvezőtlenül hatott, hogy számos közberuházás megtorpant, miután a kormány mintegy 40 százalékkal csökkentette az erre fordított összegeket.


Bővülési kilátások
A Nemzetközi Valutaalap enyhén felfelé módosította a romániai gazdaság idei várható növekedését, amelyet 2,7 százalékra becsült. A nyilvánosságra hozott World Economic Outlook-jelentés legutóbbi, őszi  kiadásában még 2,5 százalékos növekedésre számított a nemzetközi pénzintézet, de idén februárban már szintén 2,7 százalékos növekedést remélt. A valutaalap szerint a román hazai bruttó termék 2016-ban 2,9 százalékkal bővül majd. Tavaly 2,8 százalékkal nőtt. A folyó fizetési mérleg hiánya idén GDP-arányosan 1,1 százalék lesz, a jövő évben 1,5 százalék. A munkanélküliség 2015-ben 6,7 százalékra mérséklődik a korábbi 6,8 százalékról, 2016-ban pedig változatlanul 6,7 százalék marad. Az év elején az Európai Bizottság 2015-re 2,7 százalékos gazdasági növekedést vetített előre Romániában, a Világbank 2,9 százalékos GDP-bővüléssel számol.


Közel tízezer nyerő
A pénzügyminisztérium nyilvántartása szerint a múlt hét végéig több mint 9150 személy tett le kérést nyugtalottó-nyereményre. Ez azt jelenti, hogy egy nyugtára pillanatnyilag 109 lej nyereményt tudnak fizetni. Az első nyugtalottón a február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti kasszaszalagok a nyerők, az ilyennel rendelkezők május 13-ig jelentkezhetnek a pénzügyi hivatalban. A keretösszeg egymillió lej, ezt osztják el a nyertes szelvények között. A sorshúzást minden hónapban a 15-e utáni első vasárnapon megismétlik, az előző hónap kiállított fizetési bizonylatai vehetnek részt. Ezenkívül rendkívüli húzásokat is szerveznek, ekkor a minisztérium határozatban rögzíti az érvényességi időszakot.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-04-22: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Elismerések a Potio Nobilis pálinkafőzdének (Gasztronómia)

Románia legjobb párlata díjat nyert Dezső Tibor és Füstös Imre szőlőborpárlata a XVI. gyulai pálinkafesztiválon. Idén ez a harmadik rangos elismerése a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis pálinkafőzdének, miután év elején mind az Ongai Kulturális Egyesület versenyén, mind a világ talán legrangosabb pálinkaversenyén, az ausztriai Destillatán számos díjat gyűjtöttek be termékeik.
 
2015-04-22: Nyílttér - Gyila Sándor:

Kármentő: Szél fúvatlan nem indul (A „Teculescu-injekciók”eredetéről)

Vajon a „Fast Food”-prefektus bukását kell Kovásznán megszenvednünk? Mert nem „multikulturális”, hanem politikusi bosszúsugallatból fakadó kezdeményezésnek tűnik a kovásznai Iustinian Teculescu Kulturális-Keresztény Egyesület legfrissebb akciója. Néhai NICOLAE (!) Tecu­lescu emlékét bolygatja fel azzal az ügyetlenül álcázott szándékkal, hogy a szívkórházat alapító-felfejlesztő dr. Benedek Géza életművét birtokba vegye, megossza, árnyékba borítsa.