A székelység története vetélkedőKözeleg a döntő

2015. április 22., szerda, Nyílttér

Nyolc sepsiszentgyörgyi és egy-egy berecki, barátosi, valamint sepsiillyefalvi csapat jutott a tavaly decemberben meghirdetett, A székelység története a kezdetektől 1849-ig című vetélkedő döntőjébe, amelyet szombaton tartanak a megyeközponti Tanulók Házában. A mívesen elkészített emléklapok és oklevelek mellett a legjobb nyolc csapat jutalmul részt vehet májusban egy háromszéki, negyvennyolcas emlékhelyeket érintő egynapos kiránduláson.

A  székelység történetéről szervezett vetélkedő ötlete egy sepsiszentgyörgyi baráti társaságtól származik, amely ezáltal szeretné népszerűsíteni a tanulók körében a Hermann Gusztáv főszerkesztésében több ezer példányban kiadott, A székelység története című kézikönyvet, amelyet a szerzők elsősorban a VI. és VII. osztályosok figyelmébe ajánlanak, de amelyet három esztendő elteltével is csupán néhány iskolában használnak.
A kezdeményezők ötletét felkarolta a Székely Mikó Kollégium Alapítvány, és decemberben meghirdette a kétfordulós vetélkedőt, amelyre harminckét csapat nevezett be, közülük a legjobb tizenegy méri össze tudását a szombati döntőben. A diákoknak villámkérdésekre kell válaszolniuk, feladatlapokat megoldaniuk, szónoki beszédet bemutatniuk, és egy városi sétán forradalmi nyomokat felkeresniük Sepsiszentgyörgyön, amelyeket azután képről is fel kell ismerniük.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2015-04-22: Nyílttér - Gyila Sándor:

Kármentő: Szél fúvatlan nem indul (A „Teculescu-injekciók”eredetéről)

Vajon a „Fast Food”-prefektus bukását kell Kovásznán megszenvednünk? Mert nem „multikulturális”, hanem politikusi bosszúsugallatból fakadó kezdeményezésnek tűnik a kovásznai Iustinian Teculescu Kulturális-Keresztény Egyesület legfrissebb akciója. Néhai NICOLAE (!) Tecu­lescu emlékét bolygatja fel azzal az ügyetlenül álcázott szándékkal, hogy a szívkórházat alapító-felfejlesztő dr. Benedek Géza életművét birtokba vegye, megossza, árnyékba borítsa.
2015-04-22: Nyílttér - Fekete Réka:

A szép és értelmes beszédért (Kazinczy-érem)

Az ötvenedik alkalommal megrendezett győri Szép Magyar Beszéd verseny hétvégi döntőjéről egy Kazinczy-éremmel és egy különdíjjal tért haza a két háromszéki versenyző, akik márciusban a kolozsvári Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Versenyen érdemelték ki a döntőn való részvételt. Mindketten Erdély Judit tanítványai, akit a magyar nyelv ápolásáért kifejtett munkájáért 2010-ben Kazinczy-díjjal tüntettek ki.