Habár gyakori hírként tálalják a főkolompos visszaszolgáltatási hatóság hivatalnokainak visszaéléseit, a többi – megyei, városi, falusi – ügyről hallgat a média. Pedig választott vezetőink adósak ma­radtak a sok elfelejtett kérés megoldásával, a kisemmizett polgárok hasztalan utánajárásainak nincs vége. Bár bízhatnánk benne, hogy elér odáig az úthenger – egyelőre (mint nálunk általában lenni szokott) fordítva halad, a halat a fejétől pucolják.
Vennénk talán sorba: volt kommunista vezetőink (akik saját bevallásuk szerint a majomtól származnak) utódai génjeikben őrzik a szokást, hogy miként lehet elcsenni a másokét. A törvényes folyamat – csak éppen elfelejtették tartalommal tölteni a formát – olyan vezetőkre van bízva, akiknek nemhogy nem érdeke a haladás, de éppen jól jövő pénzforrást jelent a visszaszolgáltatás elnapolása és visszafordítása. És mit várhatnánk az igazságszolgáltatástól, amelynek tagjait – ügyvédeket, ügyészeket, bírákat – már sorozatban vezetik bilincsben a rácsok mögé a csúszópénzek miatt? Nem volt elég az átlagfizetést többszörösen meghaladó állami jövedelmük. És ezeket kell tisztelt bíróságnak szólítanunk! Érthető, hogy sokan belefáradtak a haszontalan jogérvényesítésbe, hiszen nem kevés pénz kell az ügyvéd úrnak. Ismert a történet a fiatal ügyvédről, aki azzal dicsekszik, hogy egy hét alatt megnyerte a pert, amit az apja öt évig nem tudott – mire az apja azzal vág vissza: mit gondolsz, honnan fizettem neked az egyetemet?
Vannak olyan volt tulajdonosok, jogos örökösök, akik meg sem próbálják visszaszerezni a magukét, mert nincs pénzük ügyvédre, és nem beszélik a törvény előtt megkövetelt, számukra idegen nyelvet. Fájó, hogy a fejeseink által lobogtatott újratervezés meg sem említi mindezeket: hát csak egyházi visszaszolgáltatás létezne? A kisemberrel ki törődik?
És mégis – mint eddig is – tovább kell vinnünk a jogainkért való küzdelmet. Ez erkölcsi kötelességünk utódainkkal szemben, mert aki az igazságért harcol, annak az Úr az életét is megtoldja!

 Tölgyes Lajos