A romániai intézmények közül a jelek szerint a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség élen jár a lehetőségek kihasználásában – országszinten harmadik helyen áll –, az eredmények tekintetében viszont már nem ennyire rózsás a helyzet. Legalábbis Kelemen Tibor intézményvezető nyilatkozatai erre utalnak. Mert mire is lehet pályázni? Alapfokú és továbbképzések szervezésére felnőtteknek, munkanélkülieknek, társadalmilag kirekesztetteknek, esetenként más minisztériumokkal, például az oktatásügyivel együttműködve. Az ügynökség dicséretére legyen mondva: alapos munkával meg is szervezik ezeket a képzéseket, és az már igazán nem az ő hibájuk, hogy mind a tananyag, mind a végeredmény a röhej határát súrolja a helyi viszonyokat ismerő ember számára.
Nemrégiben zárult mások mellett egy takarítói képzés, illetve a végéhez érkezett a Második esély elnevezésű – felnőtteknek iskolai alapoktatást biztosító – program újabb felvonása. Az elsőn több mint hetvenen vettek részt, el is végezték tisztességgel, viszont elhelyezkedniük eddig nem sikerült, a projektben járó 300 lejes ösztönző összegeket sem kapták még kézhez az oklevéllel. Ezt pedig igencsak várják.
A Második esély eredményei ennél is siralmasabbak, hiszen egyrészt sokkal rövidebb ideig zajlott, mint azt a pályázat előírta, ráadásul a résztvevők egyetlen célja – és ezt kétséget kizáróan kijelentették –, hogy minél hamarabb lelépjenek az országból a tanév végén érkező kétezer lejes fejenkénti juttatás segítségével. Ez megyei szinten mintegy 500 ezer lejt jelent, tekintve, hogy több mint 400 személyről van szó, akik közül már többen érdeklődnek is a pénz felől. A projekt célja elméletben az lett volna, hogy legalább elemi iskolai végzettséget biztosítson, és a szülők példája révén a gyermekeket rávezesse a tanulás hasznosságára, ezáltal csökkentve az iskolaelhagyás mértékét. Hogy ez mennyire sikerült, azt döntse el mindenki maga. Ezek után nem is igazán számít, hogy a tanév az oktatási minisztérium időhúzása miatt rövidült pár hónapra a közel egy évről, noha az egész pályázati folyamatért ez a tárca felelt, a meghirdetéstől az elbíráláson keresztül egészen a lezongorázásig; és mégis, a képzés elindítását jóváhagyó miniszteri rendelet öt hónap késéssel látott napvilágot.
A fenti, kétséges sikerű kezdeményezések dacára el kell ismerni: az ügynökség által szervezett képzések jelentős hányadának tényleg van értelme, hiszen hiányszakmák elsajátítását is biztosítják: a pincér, szakács, kertészeti, mezőgazdasági szakmunkás keresett munkaerő. Újabb csoportok a jövő hónapban kezdenek, s folyamatban lévő képzések is vannak. Itt inkább az a gond, hogy ezekből a szakemberekből  Nyugat-Európában is hiány mutatkozik, ezért várhatóan sokan élnek majd – az intézmény által az EURES rendszeren keresztül felajánlott – kinti álláslehetőségekkel; igaz, az elvándorlás nem háromszéki sajátosság. Némi kétség bizonyos tanfolyamokról azért megfogalmazható – mert erdőkitermelési munkást is képeznek (gondolhatják, ha már úgyis lopják a fát, tegyék legalább szakszerűen), de kosárfonást, seprűkészítést is oktatnak (nem kizárólag, de nagyrészt  romáknak), és arról keveset hallani, hogy ezt a tudást később milyen módon hasznosítják.
Marad tehát a kérdés: eljön-e valaha az az idő, amikor a szociális gondokat, illetve a felzárkóztatást oly módon kezelik mind a román, mind a brüsszeli döntéshozók, hogy az ne csak egy újabb feladat kipipálásának tűnjön? Jelenleg ugyanis az egész úgy fest, mint amikor halászni tanítunk valakit, és az oktatás alatt az általunk kifizetett bottal, csalival kifogott halat már előre odaígérjük, végül pedig oda is adjuk. Ezek után miért is kínlódna bárki, hogy maga is fogjon valamit?