Szerda este tíz óra után medve támadta meg Incze András juhait. Az állatokban nem esett kár, de két pásztor kórházi kezelésre szorult.
A juhosgazda elmondta, emberei az állatok szokatlan viselkedésére figyeltek fel, s puszta kézzel rohantak a veszélyt hárítani. A kutyáknak némileg sikerült sakkban tartaniuk a medvét, ám amikor szorításukból kitört, az emberek ellen fordult. Megharapta egyikük védekezőleg felemelt kezét, körmeivel pedig lábait sebesítette meg. Az áldozat testvére segíteni próbált, de a medve őt is elkapta, s bokáját megmarcangolta.
Incze András azt mondja, régóta gondot jelentenek a medvék – néhány esztendeje kilencvenhárom juha veszett el egyetlen éjszaka alatt. „Évente legalább egy-két támadással kell számolnom, ez veszélyt jelent az embereimre, de nem elhanyagolható anyagi kárt is okoz. Ha több kutyát akarunk tartani, megbüntetnek, ám ha gond van, segítségre nem számíthatunk” – fakadt ki a gazdálkodó.
Simon András polgármester kiáll a szárazajtai gazda mellett: miután tudomást szerzett a támadásról, átiratot küldött a prefektúrának, a környezetvédelmi hivatalnak, a vadászegyesületnek és a brassói erdészeti felügyeletnek is, s kérte, járjanak közben, hogy az emberekre veszedelmes medvét kilőhessék. „Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a medve értékesebb, mint az emberi élet. Ezt nem hagyhatjuk” – nyilatkozta az elöljáró.