Lapjuk március 5-i számában olvashattunk a kovásznai RMDSZ-tisztségviselők beszámolójáról. Érintett félként néhány megjegyzést tennék a gyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban, a tudósító szövegére alapozva.
1. A törvény betűje szerint minden tanácstagnak egyéni írásbeli beszámolót kell letennie tevékenységéről, melyet nekünk kötelességünk közszemlére tenni. A szűkebb (párt)berkekben megejtett szóbeli beszámoló nem helyettesítheti e kötelezettséget. A szakbizottságok szerint csoportosított közös beszámolók pedig (értesüléseink szerint így járt el a kovásznai RMDSZ is, ráadásul négy évre visszamenőleg) még kevésbé hitelesek, mert ezáltal a semmit is lázas tevékenységként lehet bemutatni. Várjuk tehát — tisztelettel — a tanácstagok személyre szabott beszámolóit (a magyarokét anyanyelvükön), hogy feltehessük azokat a város honlapjára.
2. Kovászna alpolgármestere ahelyett, hogy beszámolt volna négyévi eredményeiről, idejekorán ,,leszámoló" beszédbe lendült személyem ellen. Előadásából ezek után csak annyi derül ki, hogy gyűlölt/gyűlöl engem. Ez már valamivel több a semminél: ,,lázas" tevékenységnek lehet nevezni.
Személy szerint nem érzem magam hibásnak amiatt, hogy együtt kellett dolgoznunk négy éven át, és a törvény értelmében én lettem a ,,Főnök". Ezt a munkaviszonyt ő óhajtotta, az RMDSZ-szel együtt. A ,,leszámoló alpolgármesteri beszámolóval" kapcsolatban még csak annyit mondanék: a kommunizmus is úgy bukott meg, hogy az ,,elvtársak" a performans nyugati társadalmak lejáratására fordították minden erejüket közhasznúbb munkálkodás helyett.
ZSUFFA LEVENTE
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.