Parkolnánk szabályosan, ha lenne, hol

2008. március 21., péntek, Nyílttér

A tavaly nagy port kavaró események után ismét elkezdte a közösségi rendőrség az úgymond ,,zöldövezetben" parkoló autók lefényképezését és a büntetések postázását.

Az első szerencsés tulajdonosok már a napokban kézhez kaphatták az örömlevelet, ami aljas hátbatámadásnak minősíthető. Miért nem merik szemtől szemben figyelmeztetni — és nem ilyen aljas módon támadni az embert —, ha már fényképeket készítenek, a rendszám alapján kikeresik a tulajdonos nevét, címét, és kitöltik a büntetőcédulát, persze, nagy hiányosságokkal?! Tulajdonképpen nem is a közösségi rendőrségre kell haragudnunk, mely csak a munkáját végzi (amivel az önkormányzat megbízza), hanem inkább a mi ,,kedves" polgármesterünkre, a mélyen tisztelt Albert Álmos ,,úrra" és a város önkormányzatára, amely kiadta az utasítást. Igaz, hogy a közösségi rendőrség értelmesebb feladatot is kaphatna, mint pl. az éjjel zajongó fiatalok lecsillapítása, akiktől nem tudnak pihenni a lakók. Bár tudtommal most még csak figyelmeztető ,,leveleket" kaptunk, a büntetések is hamar meg fognak jelenni, ha nem keresünk más parkolóhelyet. Megértem az önkormányzatot is, a polgármester urat is, mert tényleg mindjárt nincs zöldövezetünk, de ez nem elfogadható eljárás. Próbált a mélyen tisztelt polgármester urunk este a dollárpiac környékén parkolóhelyet keresni? Egyre több az autó a városban, a parkolóhely pedig egyre kevesebb. És addig, amíg az önkormányzat nem sokat tesz a zöldövezetek karbantartásáért, nem szabadna ilyen aljas módon büntetni. Abban igazat adok a polgármester úrnak, hogy vannak, akik az ablakuk alá állítják az autójukat, nehogy két lépést meg kelljen tenniük, de ezt nem lehet általánosítani. Az ígéret elméletileg szép szó, de kérdem én a polgármester urat: tudja legalább, hogy hány éve van ilyen állapotban az a bizonyos dollárpiaci volt játszótér? Ahonnan valamikor elhordatták a gyerekek közkedvelt hintáit stb., és azóta úgy van hagyva? Nem gondolja a polgármester úr, hogy már ideje lenne vagy egy korszerű parkolót építeni, vagy visszaállítani a játszóteret? Ezzel elkerülhetnénk az ilyen problémákat. Vagy talán az önkormányzat tagjai a nyári üdülésükre próbálnak egy kis pénzt összeszedni minden évben ilyen aljas módon? Ahhoz, hogy ezek a parkolási gondok megoldódjanak, jó pár parkolóhely építésére van szükség, de ez nem megoldás, amit kitaláltak.

Általában, mikor a polgárok véleményére szükség lenne, akkor senki sem kérdezi meg őket, csak akkor fordul feléjük a tisztelt honatyák figyelme, mikor választási év van — akkor viszont az ígéretek sorának vége-hossza nincs. Teljesítésük már nem érdekli őket, miután felkerültek a polcra.

Remélem — sok autótulajdonossal együtt —, hogy ezek a gondok megoldódnak a jövőben.

Tisztelettel,

BORBÉLY ZOLTÁN, Sepsiszentgyörgy

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2008-03-21: Nyílttér - x:

Aranyat ér a házikenyér

Fények, színek és tervezett formák — talán furán hangzik, de ez volt az első benyomása annak a látogatónak, aki február 28. és március 2. között megtekint(h)ette a budapesti Culinary Expo 2008 gasztronómiai kiállítást, illetve versenyt.
2008-03-21: Nyílttér - x:

A kovásznai RMDSZ-beszámoló margójára

Lapjuk március 5-i számában olvashattunk a kovásznai RMDSZ-tisztségviselők beszámolójáról. Érintett félként néhány megjegyzést tennék a gyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban, a tudósító szövegére alapozva.