Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2012-ben segédkezett abban, hogy a Pakisztánban januárban egy dróncsapás által véletlenül megölt amerikai túsz, Warren Weinstein családja váltságdíjat fizessen az őt fogva tartó al-Kaida terrorhálózatnak, ami ellentmond a terroristák zsarolásának teljesítését elvető hivatalos washingtoni álláspontnak – írta amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a The Wall Street Journal napilap tegnap.
A lap szerint miközben a Fehér Ház mind nyíltan, mind bizalmasan elutasítja a váltságdíjfizetés lehetőségét, a kudarcba fulladt Weinstein-ügy arra utal, hogy az FBI egyes családoknak útmutatással szolgált az ügyben. Weinstein esetében az FBI leellenőrizte, hogy a terroristák által kikövetelt 250 ezer dollárt közvetítő pakisztáni nem részese-e a zsarolásnak, és több más információt is megosztott a hozzátartozókkal a csere elősegítése érdekében. Névtelenül nyilatkozó kormányzati illetékesek szerint az ügynökök közvetlenül nem hagyták jóvá a váltságdíjfizetést, és nem is adtak arra felhatalmazást, így nem sértették meg a túszok ügyében képviselt amerikai álláspontot. A források szerint az FBI – Weinsteinék oltalmazásának szándékával – csak segédkezett a családnak, miután az úgy döntött, hogy fizetni fog.
A The Wall Street Journal informátorai szerint ugyanakkor a szövetségiek azt mondták a hozzátartozóknak, hogy a váltságdíj kifizetése valószínűleg a legjobb megoldás lehet Weinstein kiszabadítására. Az amerikai bűnüldöző és hírszerző szervek sohasem tudták hitelt érdemlően megállapítani, hogy a Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának alkalmazásában álló, 73 évesen életét vesztő orvost hol tartották fogva a terroristák, akik 2011-ben rabolták el őt.
A lap emlékeztetett rá: a Fehér Ház egy vezető tisztségviselője korábban több, terroristák által Szíriában elrabolt amerikai túsz családját figyelmezette, hogy a váltságdíj kifizetése törvénybe ütköző cselekedet, ami eljárást vonhat maga után. A The Wall Street Journal forrásai szerint az FBI megnyugtatta a hozzátartozókat, hogy nem fognak vádat emelni ellenük.
Az Egyesült Államokban, amely többször bírált más – elsősorban európai – országokat a váltságdíjfizetés miatt, tavaly megkezdődött a túszokkal kapcsolatos hivatalos magatartás felülvizsgálata, amely mindeddig nem ért véget. A végeredmény aligha lehet a váltságdíjfizetés elutasításának feladása, de az érintettek családjai várhatóan nagyobb segítséget fognak kapni a biztonsági szervektől. Az al-Kaida által elrabolt Weinstein és egy olasz túsz is életét vesztette januárban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) terrorelhárítási akciójában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.