Szárnyakat öltve száll a lelkem,

Ujjongva száll, gyors szárnyalással...

Ím, ott vagyok az ősi telken,

S zsebem tele piros tojással!

Gyermek vagyok, ki házról házra

Kántálni jár piros tojásért,

S gyűl a tojás, gyűl egyre-másra,

Ékesen csengő szavalásért.

Látom magam az új ruhában...

Hej, nem afféle bécsi rongy a’!

Meg van ez szőve igazában:

Édes jó anyám szőtte, fonta!

S a pörge kalap, a bokrétás!

S a rámás csizma, a ropogós!

Ilyen kalapod van-e, hékás?

S hát csizmád ilyen kopogós?

Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer

Láthatnám édes jó anyámat,

Amint fejemre új kalapot tesz fel,

S megsimogatja új ruhámat!

Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer

Kántálhatnék piros tojásért!

Hálát adnék ezért ezerszer,

S feledném mind, ami csapás ért.

Hej, ha még egyszer... Vége, vége...

A napjaim lassan lejárnak...

Gyermekkoromnak szép emléke,

Isten veled, húsvét vasárnap!