Nem nagyon ragaszkodott ehhez a területhez Kovászna megye hajdani vezetősége akkor, amikor cserét hajtottak végre, és ezt a hatalmas, festői és látnivalókban gazdag vidéket, amely kinyúlt az ezeréves magyar határig, Brassó megyéhez csatolták, helyette pedig megkaptuk a Veresvíz és a Lassúág vidékének ugyanakkora és majdnem az Úz völgyéig benyúló, gazdagon erdős részét.
Azért kellett volna Bodzavámhoz ragaszkodnia Kovászna megyének mert mindég a történelmi Háromszék vármegye területéhez tartozott? Mert itt a magyar szabadságharc idején száz meg száz magyar honvéd vére folyt? S mert történelmi színterünk, és fenn a tetőn, Bodza várának székely-magyar ember volt a várkapitánya? Ki vette figyelembe akkor, hogy Bodzavám területén még áll romjaiban az a templom vagy kápolna, amely mellé ismeretlen sírokba temették az egykori hősöket? A jelenlegi turistakalauzok nem tudják megkerülni mindezt, s mert még nyoma van, hol református, hol pedig katolikus templomromként emlegetik.
Percekig álltam a hegy, a Kálvária alatt, kérdeztem az embereket, hogy mi az a rom ott fenn, a tetőn, senki nem tudott választ adni. Ekkora lenne a szakadék a vidéken lakó két nemzetiség között, hogy alig másfél-két évszázad teltével a ma élőknek halvány fogalma, emléke se legyen arról, hogy mit őriz ott ez a rom, az elhagyott régi temető? Nem ők a hibásak, hiszen kedvesen fogadott mindenütt a románság, hanem az egykori korszellem, amely elhallgatta, hogy egy nemzet harcolt azon a helyen 1788-ban a törökök ellen, majd 1848-ban az osztrák és cári elnyomókkal szemben szabadságáért, s a hősök csontjai porladnak a falu területén. Szinte hihetetlen, mennyi harci emlék kapcsolódik ehhez a vidékhez, s hogy az 1788-as török verekedésről népballada is született. Nem titok ez, megírta részleteiben Orbán Balázs is, ki is adták művét ismét, de vajon van-e, aki most elolvassa, aki ma is kíváncsi erre, akad-e, aki gyerekével-barátaival autóba ül és bejárja a vidéket, és lenne-e ma olyan szervezet, amely emléktáblát állít a Kálvária-hegyi romokra, hogy felidézze az ott lakóknak, de nekünk is, hogy Bodzavám véráztatta, -szentelte hely!? Ha megyénkben maradt volna a terület, talán hihető lenne ez a merésznek mondható elképzelés.
Előzékenyen irányítottak minket, és elmondták: a környéknek két említésre méltó érdekessége a Súgó vagy Malom patak, a jelenlegiek szerint a Döblen- (Dălghiu) völgyi vízesések, zuhatagok és a nemrég létesített bölényrezerváció. Pedig hely sincsen arra, hogy felsoroljuk, mennyi érdekessége van a vidéknek, hogy itt folytak a kuruc idők jelentős harcai, hogy Bodza vára előterében emelkedett Királykő vára, sok magyar harci esemény helyszíne. Nem messze ide a Leánymező, amelynek emlékét szép népköltemény örökítette meg: „Szent Ilie napján / Zajzon vize partján / Oláh lányok, magyar lányok / Piros rózsák, tulipánok / Vidám táncra keltek / Karcsú ifjak örömére / Pántlikát viseltek.” Legalább annyit említhettek volna a helybeliek, hogy valamikor a hegy tetejéről, a Tatár-hágóról ide kellett leköltöztetni a román fejedelemség és az Osztrák–Magyar Monarchia közötti vámot, hogy megfékezhessék a két nép közötti cserekereskedelmet, csempészetet. Bodzavám a település neve, de hogy mi köze van a vámszedéshez, az tabu.
Nincs értelme részletezni a gyönyörű táj múltját, mert a jelen örökre eltemette. Az említett vízesés, az Urlătoarele – és nem a Bucsegi-ből ismert Urlătoarea – a Csukás-hegység mészben gazdag konglomerátjaiból kioldja a meszet, és a hegy lábánál hatalmas édesvízi mésztufakúpot rakott le az évszázadok alatt, annak tetején csörgedez a kissé vasrozsdás színű édesvíz. Látványos a hely, és ha fentebb gyalogolunk, a hegy lába felé, magas vízesések zaja és képe fogad.
A 2008-ban létrehozott bodzavámi bölénytelep lehangoló képet mutat. Nem azért, hogy esetleg éhezik a mintegy 22 egyedből álló állatközösség, állítólag szeretik ezt a hideg hegyi és szélsőségesen kontinentális klímát, hanem mert a lehangoltnak és unottnak tűnő állatsereg rá sem figyel arra, aki bámulja őket, aki esetleg valami harapnivalót nyújt be a kerítésen, hiszen ott hever szerteszét a földön az erőgépekkel beömlesztett takarmány és cukorrépa. Hatalmas a telep, de mégsem szabadok az állatok.
Túl a történelmen, túl a vízesésen és a bölényeken, nem egy háromszéki falunak vannak-voltak terjedelmes legelőterületei ezen a vidéken (Lécfalva, Feldoboly, Nagyborosnyó, Bikfalva stb.). Visszaigényelték ugyan állataik nyári legeltetése számára, de sajnos sem a Kovászna megyei bodzavidéki önkormányzati vezetők, sem pedig a Brassó megyeiek nem hajlandók meghallgatni őket és visszajuttatni az őseik által pénzen megvásárolt területeiket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
