Az erdőtörvény elfogadható, alkalmazása hibádzik

Az erdei fák jelentősége óriási az emberiség életterének megteremtésében: az építkezésben, a bútoriparban, energiatermelésben, az otthonok fűtésében, az élelmezésben és sok más házi tevékenységben, más szóval a bölcsőnktől koporsónkig szerves része életünknek.
Az erdők védelmére szervezett tüntetések által keltett örömömbe azonban üröm is vegyült annak láttán, hogy az elhangzott beszédek és kiáltozások nagyon egyoldalúnak tűntek, és többnyire a fafeldolgozó nagyipar ellen szóltak. Mint erdőtulajdonos és erdőt gyakran járó ember szeretném felhívni a figyelmet, hogy szerintem elég jó erdőtörvénnyel rendelkezik az ország. De annak be nem tartása és az erre felhatalmazott erdészeti intézmények, ellenőrző szervek, kormányhivatalok nemtörődömsége, korrupciógyanús magatartása nagy kérdéseket ébreszt.
E tüntetések nagyon megkéstek. Ugyanis az erdők kifosztása nem új keletű, a falopás a visszaszolgáltatási törvények előtt már megkezdődött, a helyi erdészetek pedig sok esetben korrupciógyanús módon viszonyultak ehhez. Az erdőirtást kis- és nagyvállalkozók kezdték meg és végezték sok-sok évig, és nagyon nagy famennyiség nagyon kevés hozzáadott értékkel (feldolgozatlanul), rönkalakban adódott el nyugati vevőknek. Nagy bajok vannak az újraültetéssel is. Ugyanis a törvény értelmében a helyi erdészeteknek a kitermelő köteles befizetni a fa értékének 7 százalékát, ami bőven fedezné az újraültetés költségeit. De ez a kötelező újraültetés nem történik meg. Ezt bizonyítja az egyik tévécsatorna vizsgálódása és helyi terepszemléje a Hargita megyei Tölgyes község erdeiben, ahol nem találtak egy szál ültetett csemetét sem. Ezt közhírré tették, de nem vizsgálták meg – valószínűleg ismeretek hiányában –, hogy vajon mi történt a befizetett 7 százalékból összejött sok százezer lejjel, milyen utakon és hová ,,párolgott” el. A hír után nem történt semmi az ellenőrző szervek részéről, sem a korrupcióellenes ügyészség, sem a hazai hírszerző szolgálatok nem reagáltak vagy léptek. A magyarázat valószínű ott keresendő, hogy a tölgyesi erdészeti hivatal vezérigazgatója a honvédelmi miniszter úrnak nagyon közeli rokona...
Az erdők őrzésével is nagyok a gondok. Egy másik hegységben tett kirándulásomkor, a Nagy-Hagymás egyik patakvölgyében nagy rönkszállító forgalomra lettem figyelmes. Leereszkedtem a völgybe, és a hatalmas rönkrakásokat megvizsgálva azt tapasztaltam, hogy egyetlen szál fa sem volt lebélyegezve. Felmentem az erdőbe, mert az ottmaradt csutakokon is kötelező lett volna a bélyegzés. Nem találtam bélyegzőkalapács egyetlen nyomát sem! Visszamentem a patakba a farakásokhoz, majd mikor egy rönkszállító autó érkezett, meg akartam tudni, kinek és hova szállítják a fát. Nem tudtam szóra bírni még egy fél liter pálinkaadomány ígéretével sem az autóvezetőt. Érdekes volt az is, hogy a helyszínen nem tartózkodott egy erdész sem, aki kiállította volna a szállítási engedélyt. Lévén, hogy a fát valószínűleg több helységen is keresztülszállították, felmerül a kérdés: vajon a belügyminisztérium emberei hol voltak, mikor hat vagy hét rönkös kocsi térült-fordult napi több száz köbméter fával?
Jó erdészeti törvény ide vagy oda, a falopás nagyban folyik már rég, akkor is folyt, amikor még nem létezett egyetlen nagy külföldi fafeldolgozó cég sem. És felvetődik még egy kérdés: az erdészeti hivataloknak befizetett kötelező évi őrzési díjjal mi történt?
A fent leírtak ismeretében vegyült az üröm az örömömbe, és meg merem kockáztatni következtetésemet, miszerint a tüntetések messze nem érték el kitűzött céljukat, mert a hatályban lévő törvények alkalmazásának mellőzése, az érintett hivatalok bűnös magatartása ellen is fel kellett volna szólalni. Így sajnálatos módon továbbra is érvényben marad a székelyföldi szólásmondás: a törvény a butáknak sorompó, az okosak meg kikerülik. S mindez addig, míg az állami ellenőrző szervek sarkukra nem állnak a törvények és szabályok szigorú betartása érdekében!
És addig nincs törvénytisztelet a társadalom nagy részéről. Ez olyan erkölcsi kár, amely vetekszik az erdők kifosztása által okozott károkkal.
A román társadalom felteszi a kérdést: hol vannak és hol voltak mostanig a minden területet bőven behálózó pénzügyi és ellenőrző szervek, hatóságok, melyeket adó- és illetékfizető polgárként mi tartunk fenn? Hogyan lehetne pozitív képünk – nemcsak anyagi, de főleg erkölcsi értékek szempontjából –  gyerekeink, unokáink, dédunokáink és az őket követő nemzedékek jövőjét illetően?

 Bajna Ferenc