Egyesek Ştefan Pascu és Ion Lăncrănjan dák-román kontinuitási szövegeit szívták anyatej helyett is. Azon túl nem képesek lépni, holott már a kortárs román történetírók is (persze ezek – mondanom sem kell – hazaárulók stb. a többség szerint) közelednek a történelmi valósághoz.
Létezik-e szebb és jobb szerep egy pszeudodemokráciában, mint az igazság sértett bajnokát alakítani? Nemzeti hős szerepében tetszelegni, buta, történelem-tudatlan kiskakasként kukorékolni a szemétdombon, minden alkalmat megragadni egy másik nemzet ledorongolására?
Rettenetesen unom, hogy engem, akinek minden őse itt született – és eltávozáson is igazoltan, a hazát védeni voltak –, egyfolytában elküldenek, sőt, minden jöttment engem küld „haza, Budapestre”. Ugyanúgy küldhetnének a Holdra is...
Az engem ide-oda küldözgetőknek üzenem: sosem Budapestért, hanem Erdélyért fáj a szíve a székelynek. Az országnak ezért a részéért aggódott – és aggódik ma is. Mert ez a hazája.
Valahogy ezt kellene megérteniük azoknak, akik itt gyökértelennek érzik magukat. Pártgyűlések jegyzőkönyvei helyett igazi olvasmányokat – például Neagu Djuvara és Lucian Boia műveit – vegyék kézbe, ha pótolni akarják történelmi tudatlanságukat.
Kerekes Mária
