Egyhangú szavazattal elfogadta tegnap a képviselőház a gyermekpénz megkétszerezését, így ez havi 42 lejről 84-re emelkedik. A Nemzeti Liberális Párt által javasolt intézkedést a munkaügyi szakbizottság kedden negatívan véleményezte, mert a kezdeményezők nem neveztek meg pénzforrást a nagyobb kiadásokhoz. A végső szavazás után azonban Victor Ponta kormányfő azt mondta: megtalálják a szükséges forrásokat.
„Megjegyezném elvként: szociáldemokrata párt vagyunk, és az elsők, akik ennek örülünk, mivel féltünk, hogy a jobboldal ellene szegül a hasonló gesztusoknak. Most láttam, hogy ők is nagyon szeretnék, és mi annál is jobban. A kormány nem véleményezte a tervezetet, mert senki nem kérte. Tájékoztattuk az államelnököt is, tájékoztatni fogom a képviselőházat is ma, hogy tudják, az intézkedés 1,8 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést. Szigorúan szociáldemokrata szemszögből jó dolognak találom, és teljes szívből támogatom” – fejtette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, a módosító indítványt előterjesztő liberálisok az alkotmány előírásait megszegve nem nevezték meg azt a forrást, amelyből a román állam ezt az összeget ki tudja fizetni. Ennek ellenére közölte, hogy a kormány előteremti majd „valahogy” ezt a pénzt, idén és jövőben nem lesz gond, utána kiderül, ki kormányoz majd, és mit tesz. A rendelkezés 3,5 millió gyermeket érint.