A kézdi-orbai főesperességi hivatal idén negyedik alkalommal szervezte meg a Gyulafehérvári Főegyházmegye által meghirdetett Szórványév jegyében a felső-háromszéki három és fél napos, mintegy száz kilométeres gyalogos zarándoklatot a csíksomlyói búcsúra.
A zarándoklat Zágonból indult május 20-án a hajnali fél hatos szentmisét és a búcsúsok megáldását követően Hölgyes Pál Zsolt plébános vezetésével, majd tegnap a 9 órai reggeli szentmise után folytatódott a kantai Szentháromság-templomtól. Tegnap este a több mint száz zarándokot Kászonújfaluban szállásolták el, Csíksomlyóra holnap érkeznek meg. Vissza autóbusszal utaznak.
Tegnap a kantai templom elől indultak a gelencei, csernátoni, torjai, szentkatolnai és ozsdolai zarándokok, mintegy százan. A zarándokcsapatok főesperesi áldással keltek útra Katrosa irányába. Kézdiszentléleken a Szent István-szobornál csatlakoztak a helyi, valamint a kézdiszentkereszti, bélafalvi, kurtapataki, esztelneki, csomortáni, kézdialmási, lemhényi és berecki zarándokok. Este Kászonújfaluban kaptak szállást, ahonnan a ma reggeli szentmise után indulnak tovább a Nyergestetőn keresztül Csíkszentgyörgyig, ahol ismét éjszakai szállás várja őket, hogy a helyi zarándokcsoporthoz szegődve holnap délelőtt érjenek a csíksomlyói nyeregbe.
A felső-háromszéki gyalogos zarándoklat hagyományát 2012-ben elevenítették fel, betiltása előtt utoljára 1948-ban zarándokoltak el gyalogosan és szervezetten a kegyhelyre a kézdivásárhelyiek és a környékbeli falvak lakói. 2012-ben kilencvenfős zarándokcsoport vállalkozott az emberpróbáló útra, 2013-ban és 2014-ben több mint kétszáz résztvevője volt a gyalogos zarándoklatnak.