A parlament által múlt héten elfogadott zászlótörvény nem biztosítja a székely jelképek szabad használatát, nem vet véget a hatósági hadjáratnak, nem nyújt megoldást a kék-arany lobogó kitűzése miatt perekbe kényszerült önkormányzati vezetők számára – nem old meg tehát semmit mindabból, amit jó néhány éve immár problémaként él meg a székelyföldi közösség és vezetői.
Nem csoda hát, hogy Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének diadalittas, propagandatitkári túlbuzgóságot idéző hencegése után igen hamar megjelentek a kritikus hangok még a szövetségen belül is – Márton Árpád háromszéki képviselő még próbált rámutatni az esetleges kiskapukra igencsak furcsa, kínkeserves megoldásokat ajánlva, Antal Árpád és Tamás Sándor viszont már egyértelműen kijelentette: a jogszabály nem biztosítja a székely zászló szabad használatát. Az Erdélyi Magyar Néppárt, a Székely Nemzeti Tanács a kezdetektől vitatta a jogszabályt, de még a Magyar Polgári Párt képviselői sem úgy látják, hogy a dokumentum megoldaná a székelyföldi jelképek helyzetét.
Legnagyobb erénye ezért a zászlótörvénynek alighanem az, hogy ismét ráirányítja figyelmünket: lám, ezt sem sikerült megoldani. Hiába volt korábban kormányon az RMDSZ, hiába sikerült elnyerni volt koalíciós partnereik, de még a jelenlegi ellenzék támogatását is – hiába köttettek és köttetnek tehát bravúros alkuk Bukarestben, ha azok nem a közös célt szolgálják. Ha az amúgy teljesen jogos követelésekre nem megoldást, hanem látszatmegoldást keresünk, ha nem merjük kimondani elvárásainkat, inkább elmaszatolnánk kényes kérdéseket. És talán ez a leginkább dühítő a zászlótörvény történetében: sikerként akarnak beállítani olyasmit, amit a legjobb esetben is félmegoldásnak nevezhetünk, éspedig hogy a települési és megyejelképek használatát szabályozza a dokumentum.
Különben kék-arany zászlóink legfőbb szolgálatukat megtették már üldözötten, leszedetve, sarokba szorítva is: hozzájárultak az autonómiamozgalom, a regionális identitástudat megerősítéséhez. Márpedig ezt vissza nem fordíthatja semmilyen törvény, perek sorozata vagy hatósági intézkedés.