Villámkörutat tervez a jövő héten több EU-tagállamban David Cameron brit miniszterelnök, hogy támogatókat toborozzon a London által igényelt uniós reformokhoz, és útja során ellátogathat Magyarországra is – ezt a The Times írta meg tegnapi számában. Tegnap az EU keleti partnerségi programjáról rendezett rigai csúcstalálkozón a brit miniszterelnök újságíróknak kijelentette: nem elsősorban az unión belüli szabad munkavállalással van a probléma, hiszen ezzel a lehetőséggel nagyon sok brit állampolgár is él, hanem azzal a hatással, amelyet a munkaerő-áramlás a fogadó országok szociális ellátórendszereire gyakorol.
David Cameron szerint tavaly csaknem 90 ezren érkeztek Nagy-Britanniába úgy, hogy nem volt állásuk, és ők a jelenlegi helyzet alapján már érkezésük napjától hozzáfértek a „nagyon nagyvonalú” brit szociális ellátórendszerhez. A brit kormányfő szerint ezen változtatni kell. Hozzátette, hogy a migráció mérete sokkal nagyobb a szabad munkaerőmozgás elvének kimunkálói által szándékoltnál. Cameron ennek illusztrálására megemlítette, hogy például Litvánia összlakosságának nyolcada immár Nagy-Britanniában él és dolgozik.
A brit statisztikai hivatal e héten ismertetett új migrációs adatsora szerint a tavalyi naptári évben nettó 318 ezer volt a Nagy-Britanniában tartósan letelepülő új bevándorlók száma az egy évvel korábbi 209 ezer után. A statisztikai hivatal kimutatása szerint meredeken növekszik az EU-társállamokból érkezők száma is: az idei első negyedévben 283 ezerrel több külföldi EU-állampolgár élt Nagy-Britanniában, mint a tavalyi azonos időszakban.
Arra az újságírói kérdésre, hogy ha London nem tudja elérni Brüsszelnél az általa igényelt bevándorlási szabálymódosításokat, akkor ő személyesen az Európai Unió elhagyását fogja-e javasolni a brit választóknak a Nagy-Britannia EU-tagságáról tervezett népszavazáson, Cameron pénteki rigai sajtóértekezletén kitérően azt mondta: bízik abban, hogy a London által szükségesnek tartott változtatásokat el tudja érni. Hangsúlyozta: igyekezett olyan célokat kijelölni, amelyek elérhetőek, és kerülte az olyanokat, amelyeket lehetetlen lenne teljesíteni. Megerősítette ugyanakkor azt a már korábban is hangoztatott álláspontját, hogy ha nem sikerül elérnie az általa feltétlenül szükségesnek tartott EU-reformokat, arra az esetre semmit sem zár ki.
Cameron tervei szerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A Downing Street tegnapi bejelentése szerint Cameron a rigai csúcstalálkozót tekinti az EU-reformokról tervezett tárgyalássorozat kezdetének.
A The Times értesülése szerint Cameron a jövő hét második felében európai lobbikörútra indul, a tekintélyes konzervatív brit napilap értesülése szerint Francois Hollande francia elnök már meghívta párizsi látogatásra, de ellátogatna Berlinbe, és az út „valószínűleg érinti” Hollandiát és Magyarországot is. Emellett a brit lap szerint lehetséges egy római megálló is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.