Barack Obama amerikai elnök elítélte és „egyre agresszívabbnak” nevezte Oroszország és a kelet-ukrajnai szakadárok magatartását, amikor tegnap a washingtoni Fehér Házban fogadta Jens Stoltenberget, a NATO főtitkárát.
Stoltenberg volt norvég kormányfő, aki jelenlegi minőségében először jár az elnöki hivatalban, hangsúlyozta az amerikai erők európai jelenlétének fontosságát, valamint „a kollektív védelem hidegháború vége utáni legjelentősebb megerősítésének” jelentőségét. A NATO-főtitkár szerint a megbeszélésen egyetértés alakult ki abban, hogy a szövetségnek „új biztonsági környezettel” kell szembenéznie, és szükség van az Egyesült Államok vezető szerepére. A Krímmel és Ukrajnával kapcsolatban sürgette a minszki megállapodás végrehajtását és az orosz egységeknek az országból történő kivonását.
Nincs béke Kelet-Ukrajnában
Oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok automata fegyverekkel rálőttek hétfőn az ukrán fegyveres erők mentőautójára Luhanszk megyében, az orosz határ közelében; egy katona életét vesztette, egy másikat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba – közölte tegnap a megyei kormányzói hivatal sajtóosztálya. A mentőautó elleni támadás Sztanicja Luhanszka körzetében, a frontvonalnak az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött oldalán történt. Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó szavai szerint a mentőautóra annak ellenére lőttek rá, hogy azon jól látható jelzés volt, miszerint egészségügyi jármű. A kormányzó hozzáfűzte, hogy az államhatárnak ottani szakaszán gyakran szivárognak át Oroszországból diverziós, felderítő csoportok. A szakadárok aknákat telepítenek az utakon, és egyéb diverziós cselekményeket hajtanak végre. Eddig már két katonai jármű robbant fel a térségben amiatt, hogy aknára hajtott. A kijevi hadműveleti parancsnokság közben tegnap azt jelentette, hogy előző éjjel a frontvonal számos pontján tűz alá vették az ukrán katonák állásait.
Magyar segélyszállítmány
Nyolckamionnyi, nagyságrendileg százmillió forint értékű segélyszállítmány indul jövő kedden Kárpátaljára és a Kárpátokon túlra – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tegnap Budapesten. Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: a segélyszállítmányban gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és tartósélelmiszer-csomagok vannak. A segélyszállítmány fele Kárpátaljára, a másik fele pedig a Kárpátokon túlra indul.
A márciusi adománygyűjtő felhívásra a Karitatív Tanács öt tagszervezete – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat – egy napon belül reagált. Utána több szervezet is csatlakozott az adománygyűjtéshez, így például az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Szent Lukács Görög Katolikus Szeretetszolgálat, valamint a Johannita Segítő Szolgálat – ismertette az államtitkár. Soltész a részt vevő szervezetek száma és a segélyszállítmány értéke miatt egyedülállónak nevezte az összefogást.