Német vita a melegházasságról

2015. május 27., szerda, Világfigyelő

Németországban vita indult az azonos neműek házasságáról az írországi népszavazás nyomán, az ellenzéki Zöldek tegnap bejelentették, hogy törvényjavaslatot készítenek az új intézményről, amelyet még a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség soraiban is többen támogatnak.

A Zöldek megítélése szerint Németországban azonnal be lehet vezetni a melegházasság intézményét, hiszen a parlamenti ellenzék pártjai – a Baloldal és az Zöldek – támogatják azt, és az SPD is kiállt mellette a 2013-as választás előtti kampányban. A CDU/CSU és az SPD koalíciós szerződésében viszont csak az szerepel, hogy elő kell mozdítani a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése felé vezető folyamatot. Írországban az előző héten tartott népszavazáson részt vevő választópolgárok 62,1 százaléka támogatta, míg 37,9 százaléka ellenezte a melegházasság engedélyezését. Ezzel Írország lett a világon az első olyan ország, ahol népszavazáson döntöttek az azonos nemű párok házasságkötésének törvényessé tételéről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-05-27: Világfigyelő - :

Spanyolországi szegények

Egyre több, már minden ötödik ember szegény Spanyolországban, azaz a szegénységi küszöb alatt, kevesebb mint 663 euróból él havonta – közölte a spanyol statisztikai hivatal a legfrissebb, a 2014-es évről szóló adatokat tegnap Madridban. A felmérés szerint különösen riasztó a gyerekek helyzete, a dél-európai országban minden harmadik 16 év alatti gyerek szegénynek számít.
2015-05-28: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

III. Gyerkőcnapok
Kézdivásárhely Önkormányzata, a Vigadó Művelődési Ház és a Városi Színház szervezésében két egész napot szórakozhatnak a legkisebbek a Vigadóban és az előtte lévő téren. Szombaton 10 órától a Hamupipőke című darabot láthatják a kicsik a kolozsvári Puck Bábszínház, 12 órától a Cókmók, avagy morgolódó szekrénymanó című produkciót a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában.