Mi, hol, mikor?

2015. május 28., csütörtök, Mi, hol, mikor?

III. Gyerkőcnapok
Kézdivásárhely Önkormányzata, a Vigadó Művelődési Ház és a Városi Színház szervezésében két egész napot szórakozhatnak a legkisebbek a Vigadóban és az előtte lévő téren. Szombaton 10 órától a Hamupipőke című darabot láthatják a kicsik a kolozsvári Puck Bábszínház, 12 órától a Cókmók, avagy morgolódó szekrénymanó című produkciót a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában.

16 órától a Poveşti din cufărul magic látható, 17 órától moderntánc-bemutató és -oktatás kezdődik Pap Ágnes vezetésével. A napot családi táncház zárja a Kedves zene­karral.
Vasárnap szintén 10 órától az Ördögverő jóbarátok a kolozsvári Puck Bábszínház, 11-től Ion Creangă Fata babei şi fata moşneagului című meséje a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşeanu Színház előadásában. Délben levetítik a nagy sikernek örvendő első székely rajzfilmet, a Likaskőt, amely a Székelyföldi Legendárium 3D-s animációs soro­zatának első része. 16 órától a Macskakő Színjátszó Cso­port A kis herceg című mesejátékot adja elő, 17 órától a MiniSnaps gyermekegyüttes koncertje zárja a gyerkőc­napokat.
Mindezek mellett számos kísérőprogram is lesz. A gyermekeknek a foglalkozásokat  a Bóbita Egyesület, a Kreatív Törpmanó, a KreaKids Stúdió és a Pro Pectus Egyesület szervezi. Állandó program a könyvvásár, amely mindkét napon 10–14 és 16–19 óráig a Vigadó Művelődési Ház előtti téren zajlik. Az eseményekre a belépés díjtalan.
Pénteken 12 órától forgalomkorlátozásokra lehet szá­mítani a Gábor Áron tér Vigadó előtti felén. Péntek délben a Vigadó előtti, valamint egy részen a vele szemben található parkolót zárják le. Szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig a Gábor Áron tér Vigadó felőli oldalát lezárják, gép­járművel nem lehet közlekedni. A szervezők a lakók meg­értését kérik, türelmüket köszönik.

Zene
Rendkívüli szimfonikus hangversennyel zárul a koncertévad Sepsiszentgyör­gyön. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia a franciaországi Alexandre Myrat vezényletével lép fel pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. A műsor első részében a 19. század legjelentősebb cseh zeneszerzőjének, Antonin Dvořaknak három Szláv táncát, majd a rá nagy hatással levő Johannes Brahms három Magyar táncát hallgathatják meg. A műsor második részében a romantikus zene kiemelkedő képviselője, Robert Schumann negyedik szimfóniáját szólaltatják meg.
A koncertre érvényesek a hangversenybérletek, jegyet vásárolni a városi kulturális szervezőirodában (Szabad­ság tér, 1. szám, nyitva hétfőtől csütörtökig 11–16, pén­teken 11–13 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro oldalon lehet.

Térségfejlesztés
Cselekvési alternatívák Székelyföldön 2. címmel térségfejlesztési konferenciát szervez a Domokos Géza Egyesület ma és pénteken Sepsiszentgyörgyön Kovászna Megye Tanácsának kis üléstermében. A rendezvény moderátora Erdély András újságíró. A konferencia nyitott, közönség- és sajtóregisztráció 16.30–16.50 óráig.

Színház
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház ma 19 órától bemutatja a Személy­azonosság című előadást az új stúdióban (következő előadás szombaton 19 órától). Rendező: Fehér Ferenc. 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
 Az előadásra érvényes az Ábel-bérlet, helyet előjegyeztetni, jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában lehet (telefonszám: 0267 312 104).

Képernyő
Az RTV2-n ma 14.30 órától: Sokunkat lenyűgöznek a régi tárgyak, nem csak azért, mert időtállásukkal a múlt követei. Napjaink gyorsan összerakható műanyag tárgyainak kavalkádjában külön színfoltot képviselnek. Ablakok a múltra, egy olyan világra, amelyben a kézművesség aranykorát élte tájainkon. A műsorban egy ilyen régi szerkezetet, egy varrógépet mutatnak be.

Megjelent
az Erdélyi Napló 21. száma. A fennállásának 45. évfordulóját ünneplő, hajdanán afféle „kisebbségi megaintézménynek” számító Kri­terion Könyvkia­dóról készült retrospektív írással indul az Erdélyi Napló 21. száma. A lap nagyinterjújának soros alanya Pávai István népzenekutató. Való­ban fűben-fában orvosság? – igyekszik utá­najárni a gyógynövények kultuszáról szóló összeállítás. A Napló e heti kiemelt témái közé tartozik a Saul fia című film can­nes-i sikere, a hétvégi ballagási ünnepségek keletkezéstörténete. Szabadidős olvasmányként Csaba király­fi ünnepével találkozhatnak, életmóddal és gyerekneveléssel női szemmel. A sportrovatban a székelyudvarhelyi kézilabdázás eddigi legnagyobb sikeréről olvashatnak, mondén témaként pedig a Most múlik pontosan című dal keletkezésének háttere és sikeres útja.

Nyitott kapuk a televízióban
Június 1-jén, hétfőn a román közszolgálati televízió marosvásárhelyi stúdiójában ismét a kulisszák mögé leshetnek gyermekek, szülők és nagyszülők. A vendégeket a kisebbségi szerkesztőség munkatársai vezetik végig a stúdiókon, a szerkesztőségekben, bemutatják a különböző televíziós tartalmak elkészítésének munkafázisait. A gyermekek beleshetnek az adásvezérlő komplex technikai termébe is, stúdiókamera mögé állhatnak, vagy kipróbálhatják magukat a műsorvezetői díszletben. A stúdiólátogatás hozzávetőleg 45 perces. A csoportok óránként indulnak 11-től, az utolsó stúdiónézés 15 órakor kezdődik. Bejárat a Sportolók parkja irányából. A látogatók a 0265 211 093-as telefonon jelentkezhetnek be, iratkozhatnak fel a stúdiólátogatásra és a programokra május 31-ig naponta 9–14 óráig.
Kapcsolódó programok: Effects of Chopin – Chopin-effektus címmel különleges alkotófolyamatra hívja a gyermekeket a területi stúdió: Chopin zenéjét hallgatva festhetik meg a a zeneszerző portréját. A felület, amelyre dolgozhatnak önmagában véve is művészi alkotás, a Chopin-portrét gipszből készíti el Simon Attila képzőművész, a performance ötletgazdája. * Az én televízióm témával  rajzversenyt is hirdetnek. A pályamunkákat személyesen adhatják le a stúdió titkárságán, vagy postán küldhetik el a következő címre: Aleea Parcul Sportivilor, nr. 2, Târgu Mureş. A legjobban sikerült rajzokat értékes díjakkal jutalmazzák.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Nicolae Iorga utcai Sensiblu 3 (0267 312 049, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivá­sárhelyen ma az Ambrózia gyógyszertár (0267 360 608) teljesít szolgálatot.

Röviden
Bütykkör baráti kör
. A kovásznai kisgyermekes családok Bütykkör baráti köre minden csütörtökön 16 órától foglalkozást tart tipegőknek, óvodásoknak és kisiskolásoknak szüleikkel, kísérőikkel a Kovásznai Művelődési Házban.
Könyvtári foglalkozások. A kéz­divásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban ma Meseklub 14–15 óráig óvodásoknak, 16–17 óráig I–IV. osztályosoknak: meseolvasás, meseillusztráció készítése. * Ugyanott pénteken 10–11 óráig internethasználati út­mu­tató. A részvételi szándékot a 0267 363 018-as telefonon kell bejelenteni.
Kézművestanoda. A Kovásznai Városi Művelődési Házban minden csütörtökön délután öt és hat között a hagyományos népi bútorfestés alapjait lehet elsajátítani Konnát Rita vezetésével. Jelentkezőket várnak további csoportokba a következő tevékenységekre: nemezelés, gyöngyfűzés, fonal- és rongyszövés. Jelentkezni a helyszínen vagy a 0766 356 752-es telefonon lehet.
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 17 órától ovitánc: táncgimnasztika óvodásoknak, kisiskolásoknak, 19 órától body-art alakformáló mozgás hölgyeknek, 20 órától társasági tánctanfolyam. Telefon: 0722 233 774.  Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
Torna. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
Elmarad a program. A nem megfelelő időjárás miatt a  sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkba mára meghirdetett ÖnkéntesKertet június 4-ére halasztották.
Bolhapiac. A kézdivásárhelyi sport­csarnok előterében  szombaton 9–13 óráig működő bolhapiacon lehetőség nyílik  adni-venni a fölöslegessé vált tárgyakat –  ruha, szerszám, háztartási cikkek, könyvek, eszközök, játékok stb. – vagy gyűjteményeket, gyűjtemények darabjait csereberélni – bélyeg, képes levelezőlap, régi bankjegyek és pénzérmék, jelvények stb. Asztalfoglalás a 0754 646 744-es vagy a 0744 202 702-es telefonon. Belépti díj nincs.
Lomtalanítás. A Tega Rt. a feleslegessé vált elektromos és elektronikai háztartási eszközöket, használt bútorokat és a szelektív hulladékot gyűjt ma Kisbaconban és Magyar­her­mányban, holnap Szárazajtán 12–20 óráig.
Áramszünet. Kovásznán ma 9–14 óráig a Kálvin utcában (a Gábor Árontól a Kriza János útkereszteződésig); Sepsiszentgyörgyön ma 10–13 óráig az Oltmező úton (a Kökényes utca sarkától a Covalact cégig), 12–15 óráig a Vasile Goldiş utcában (a 11–14-es tömbház)  és a tervezőintézet épületében szünetel az áramszolgáltatás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-05-27: Világfigyelő - :

Német vita a melegházasságról

Németországban vita indult az azonos neműek házasságáról az írországi népszavazás nyomán, az ellenzéki Zöldek tegnap bejelentették, hogy törvényjavaslatot készítenek az új intézményről, amelyet még a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség soraiban is többen támogatnak.
2015-05-28: Nyílttér - :

Kényes kérdések Kovásznán

Puskaporos hangulatra lehet számítani a kovásznai tanács ma esedékes, májusi soros ülésén. A napirendi pontok között több olyan kényes tétel szerepel, mely vagy román, vagy magyar érdeket képvisel, és egyfajta szembennállást hozott a két közösség között. Többségben román igények szerepelnek a napirenden, ezért a magyar frakció most megvetheti lábát, elérheti kitűzött céljait.