Ma újra sikoltóan aktuálissá vált szórványainkban Végh Antal Erdély, 1988 (útirajz) című írásában ezelőtt 27 évvel feltett kérdése: „De mi lesz a harangokkal?”
„Legyenek eggyé kezedben.” (Ez 37,17) – ezt a prófétai látomást tette élővé Sepsikőröspatak református lelkipásztora, Nagy Zsolt Attila, va­la­mint a nőszövetség elnöke, Zsig­mond Ildikó, amikor megszervezte Erzsé­betváros református szórványközösségének meglátogatását. Május 10-én kora reggel 46 személy – közöttük református, római katolikus és unitárius – indult el Sepsikőröspatak­ról a Szeben megyei erzsébetvárosi református templomba istentiszteletre. Élő, dolgozó közösséget, az össze­fogás, a tenni akarás újabb ékes bizonyítékát találtuk meg itt. Miklósi Mátyás Csaba erzsébetvárosi lelkipásztor és a gyülekezet tagjai meggyőztek, hogy élhető az élet magyarként is a szórványban, főleg ha nem a vészharangokat kongatjuk, hanem a közös célokon és ezek megvalósításán gondolkodunk. Dolgozni kell, hogy megmaradjanak harangjaink, és hogy – Jékely Zoltánt parafrazál­va – ne a fejünkre hulló por és régi vakolat alatt énekeljük a „drága Siont”.
Felemelő volt az ökumenikus istentisztelet, amelyen népes gyülekezet előtt szolgált Nagy Adél evan­gélikus lelkipásztor. Az együtt­lét örömét fokozta a közös éneklés, a sepsikőröspataki református nőszövetség rövid műsora, a szavalatok, de nem utolsósorban a szíves vendéglátás is.
Erdély történelmi, kulturális helyeinek meglátogatása újra tudatosította bennünk, hogy századok óta itt vagyunk, megfogyva bár, de törve nem… Őrizzük a szót, a hitet, megemlékezünk a múlt eseményeiről, megtartjuk ünnepeinket. „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” – zengett a lelkekből feltörő áhítat a fehéregy­házi Petőfi Múzeum kertjében, újra meg­erősítve kis közösségünkben, hogy önbizalommal, akarattal, erős hittel összefogva megvalósíthatjuk életünk egyik legnagyobb és legszebb sikerélményét: Maradandót alkotni itt, e földi létben és magyar embernek maradni mindig, minden körülmény között.

Zsigmond Sándor