Szotyor határában található a bányatóból kialakított remek horgászparadicsom. Egy kedves barátom azzal a céllal hozta létre, hogy a megye sporthorgászainak olyan helyet biztosítson, ahol a horgászattal kapcsolatos minden vágyunk teljesülhet. Egy parlagon heverő bányatavat alakítottak át, nem kevés munkával, némi túlzással mondva „horgászok Mek­kájává”. A munkálatok még folytatódnak, hisz a horgászok igényeit minden tekintetben ki szeretnék elégíteni. Mi az, ami igazán vonzó a Magic Lake-ben? Egy kötetet lehetne írni. Ezt elkerülendő leírom a szotyori bányatavon eltöltött egyik napomat. Délelőtt fél tíz felé érkeztem meg. A személyzet a vendégeket mosolyogva fogadja, segítőkészsége, hozzáállása sok horgásztavon nem jellemző az alkalmazottakra.
A halőr közölte, bemehetek a területre autóval, amíg a felszerelésemet kipakolom, aztán a szabályzatnak megfelelően a négykerekűt a kerten kívül parkolhatom le. A napidíj kifizetése után nyugodtan kezdtem összeállítani felszerelésemet, végszerelékeimet, hisz a látvány, amely a partról a szemünk elé tárul, nem mindennapi. A tóban a halak vígan ugrálnak, a hegyek a távolban méltóságteljesen néznek le a horgászra, a kialakított stégek teljes értékű magánszférát biztosítanak, még abban az esetben is, ha telt ház van a tavon. Sajnos, némi technikai malőr miatt az első végszerelékem valamikor déli egy óra után jutott a vízbe. Bosszús is voltam, ám mérgem elszállt, amikor csekély egy perc után már jelentkezett az első ponty. Egészséges, ag­resszív, húzós kapás volt. Miután éreztem, hogy horgon a hal, elkezdődött a fárasztás, hozzávetőleg hetven-nyolcvan méter távolságból kellett partra segítenem. Feeder horgászként ez egy szép munkának ígérkezett, hisz nagyon finom szereléket használok. Az adrenalinszintem akkor kezdett emelkedni, amikor egy természetes akadó felé vette az irányt a harcos ponty. De sikeresen megoldottam a feladatot, és partra segítettem a potykát, egy gyors fotó erejéig maradt a szárazon, majd azonnal visszaengedtem, miután fertőtlenítettem a horog ütötte sebet, és megmértem. Pontosan 7,29 kilogrammot nyomott. Elég­tétellel az arcomon dobtam vissza végszerelékemet. Durván tíz perc után bekövetkezett az, ami minden egyedül horgászó ember számára kihívás. Ez nem más, mint a dupla kapás. Egy időben mind a két botomon hal jelentkezett, izgalmas percek következtek, ám végül mind a két ponty a zsákban kötött ki. Az egész napra bekészített etetőanyag gyorsan fogyott, hisz kapás kapást követett. Ilyen ütemben fél hat körül, azaz öt és fél órányi horgászat után összesen tizennégy pontyot és egy gyönyörű dévérkeszeget fogtam ki. Ezek után nem csoda, hogy etetőanyag nélkül maradtam. De nem keseredtem el, hisz olyan élményben volt részem, amilyenben régen nem.
A horgászat után következett a felszerelés összecsomagolása, amikor ismét kellemes meg­­lepetésben volt részem. A kedves halőr tisztelettudóan megkért, mutassam meg táskáimat. Tudtam, hogy a munkáját végzi, és a tisztességtelen „húshorgászokat” szeretné kiszűrni, akik sajnos fizetés nélkül vinnének el halat. Számomra, aki a természet nagy barátja vagyok, az a tény, hogy a kifogott halat visszaengedjük a vízbe – ez a ­szabályzatban is le van szögezve –, örömmel tölt el. Nem azért horgászunk ily gyönyörű helyen, hogy meglopjuk a tulajt, aki nekünk szórakozási lehetőséget biztosít.
Egy szó, mint száz, a „varázslatos” tó megyénk egyik legszebb, legtöbb élményt nyújtó, nagyon civilizált horgásztava. Min­denkinek csak ajánlani tudom. Köszön­jük a megteremtőinek ezt a vízi csodát.

Dali Csongor