GyimesbükkÚjjáépítik a Rákóczi-várat

2015. június 3., szerda, Magazin

Gyimesbükkön közadakozásból készülnek újraépíteni azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy háromszáz éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a gyimesi kereskedelmi útvonal felügyeletét.
 

Deáky András, a Gyimes­bükkért Egyesület elnöke közölte, hogy az őrtorony újjáépítésének a terveit a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készítette el Esztány Győző csíkszeredai építész. A terveket a Bákó megyei műemlékvédelmi szakhatóság is nagyra értékelte, de a Bákó megyei hatóságok a régészeti feltárás elvégzéséhez kötötték az építési engedély kibocsátását. Jelenleg zajlik a romok régészeti kutatása, és remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az építkezés.
A Rákóczi-várat a 17. század elején Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csupán a romjai maradtak, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő, 30 méter magas sziklateraszra vezet (fotó).
A tervek szerint az őrtorony földszintjén kiállítótermet hoznak létre, az emeleti termet és a sziklaterasz beépítetlen részét kávézóvá alakítanák. Deáky András úgy vélte, a Rákóczi-vár újjáépítése lesz annak az örökségvédelmi munkának a megkoronázása, amelyet az elmúlt évtizedben Gyimesbükkön elvégeztek. Emlékeztetett arra, hogy a csángók által lakott székelyföldi település – melyet az 1968-as köz­igazgatási átszervezéskor Bákó megyébe soroltak – mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori ezeréves határ emlékeit keresik. Közösségi összefogással sikerült felújítani a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének romjait, amelynél háborús emlékhelyet hoztak létre.
A Rákóczi-vár újjáépítéséhez mintegy 220 ezer euróra van szükség, melynek összegyűjtésére a gyimesbükki önkormányzat, a Gyimesbükkért Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány vállalkozott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 813
szavazógép
2015-06-03: Magazin - Szekeres Attila:

Huszárvilág Háromszéken

Hatodszor szervezik meg a háromszéki huszártoborzót. Június 6–7-én Sepsiszék déli részén népszerűsítik a lovas hagyományokat. Szombaton 9 órakor indul a menet Uzonból, toboroznak Lisznyóban, Bikfalván, utána Uzonban, onnan Kökösbe vonulnak, következik Szotyor és Illyefalva, ahol huszárbállal zárják a napot.
2015-06-03: Magazin - :

Husz Jánosra emlékeznek (Prága)

Huszita kelyhes zászlót fúj a szél a prágai Hradzsin felett egy hónapon át, június 5-étől július 6-áig. Milos Zeman cseh államfő a zászló kitűzésével kíván emlékezni Husz Jánosra, a nagy egyházi reformátorra máglyahalálának 600. évfordulója alkalmával. A zászlót a köztársasági elnök és a huszita egyház pátriárkájának jelenlétében ünnepélyesen pénteken tűzik ki.