Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós TársulataEmber a mindenségben

2015. június 6., szombat, Színház az egész világ

Bartis Attila A nyugalom című regényéből maga a szerző írt drámát Anyám, Kleopátra címmel, Radu Afrim rendező és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata azonban nem ezt a már dramatizált változatot vitte színre, inkább a regényt próbálta megjeleníteni, hangulatképek által a maga teljességében érzékeltetni a nézőkkel.

  • Fotó: Rab zoltán
    Fotó: Rab zoltán

Anya és fia a központi figurák, köréjük épül be a történetbe a többi szereplő: a fiú szerelme, akinek titokzatos női betegsége a darab során lelki betegséggé változik, egy kortalan nő, aki a könyvkiadó játékos vezetőjeként könnyedén ujja köré csavarja ügyfeleit, egy életunt prostituált, akit már-már csak a madarak szeretete éltet, egy kocsmárosnő, akinek egyetlen mindent meghatározó élménye volt az életben, és a névtelen tömeg, melyből gyakran szólót játszik valaki, néha többen is. A külföldre emigrált lány, aki évek óta nem ad életjelt magáról, de akinek nevében a fiú leveleket küldözget anyjuknak, nem jelenik meg, de ő a történet egyik motorja.
A nyolcvanas évek közepén járunk, de hiteles korrajznál sokkal mélyebbre szánt, mindenkori emberi kérdésekről szól az előadás. Arról, ahogy vergődünk csapdáinkban, ahogy járjuk vég nélküli köreinket, ahogy mindig többre vágyunk, miközben semmi sem változik a múló évek során. Van, akinek az jutott osztályrészül, hogy gondozza hozzátartozóját, betegét, másnak, hogy gondozott legyen, erről szól a családi élet születésünktől halálunkig. Társas létünk támasz és teher számunkra, igazi érzésekre vágyunk, miközben magunkba zárkózva őrizgetjük titkainkat, tűrünk és szenvedünk azokkal együtt, akik szeretetből vagy kényszerűségből mellettünk állnak.
Az előadás másik központi eleme a szerelmi vágy, ahogy szüntelenül keressük, kutatjuk lelkünk, ösztöneink legszebb villanásait, ahogy vágyunk a szerelemre, ölelésre, és ahogy a megtalált kincsek lassan szürkévé fakulnak. Ne­vetünk rajta, de közben érezzük, mennyire fájdalmas és reménytelen a regénybeli prostituált élete, mennyire végtelenül kilátástalan a közöny, melybe érzelem nélküli kapcsolatai által belesüppedt. A kiadót vezető hölgy saját életkorával való játékai a művészvilágot irányítók hatalmát, szerepjátékait villantják fel, az arcok-álarcok közötti eligazodás nehézségét, a társak és riválisok kiismerését célzó törekvéseinket, mely az érzékeny pontok felfedezése és kihasználása által fennmaradásunk, jobb érvényesülésünk záloga. Zseniális ötlet, miszerint ezt a jelenséget úgy mutatja meg a rendező, hogy a színészek és a közönség kapcsolatába is átemeli: nemcsak láthatjuk, át is élhetjük az átveréseket Afrim meglepő fricskái által.
A nők, akik beleőrülnek tehetetlen szerelmükbe, akiket nyomorulttá tehet életük párja egy elszólás miatt; a férfiak, a mindenkori politikai rendszerek irányítói és kiszolgálói, a névtelen tömeg, a néphagyományok gyakorlói, az őrültekháza lakói, a cigarettázók, az olvasók, mi magunk szürke mindennapjainkban…
Lehetetlen volna minden oldalról szemügyre venni ezt a furcsa előadást, mely csupa talány és felismerés. Az életet láthatjuk, érezhetjük Afrim színpadán, annak minden jelentőségével, jelentéktelenségével. Átélhetjük a reményt és a reménytelenséget, feloldódhatunk a hitben, és nevethetünk annak banalitásán. Vágyhatunk az érzéki gyönyörökre, és undorodhatunk a szexualitástól. Óceánok, kontinensek, a Föld egy lakásban. A mindenség a benne lakozó életekkel, életek a bennük lakozó világokkal. Lenyűgöző a kezdőkép, a Rubik-kocka, melynek minden oldala fehér, miközben állandóan tekerjük, próbáljuk megtalálni és helyrerakni benne az összefüggéseket. A dolgok relativitása, az egység és megfejthetetlenség. Kopott, penészes, mohától benőtt bútorok, fű a padlócsempe réseiben, vastag pókháló a lámpa körül, szétmálló gondolatok, érzések, igazságok. A színpadon szétázó trutymó és a víz tisztasága.
Nevetve süllyedünk egyre lejjebb a szereplők mindennapjainak gőzölgő mocsarában, míg egyszer csak nyugtalanság vesz erőt rajtunk, és elkezdenek arra vágyni érzékeink, hogy végre lemossák a színpadot és levegőhöz juthassunk. Behálózott bennünket az író, a rendező, a színészek, a díszlettervező, a jelmeztervező… Úgy bontakozott ki előttünk az előadás, akár egy lassan készülő impresszionista festmény, melynek minden meg-megcsillanó eleme éli a maga kis elkent, torz, magányos életét, míg egyszer csak feltűnik a végső forma: az ember a mindenségben.
Képtelenség szavakkal körülírni az előadást, de mi más a színház értelme, mint megpróbálni olyan világokba látogatni a szellem, a lélek, az ösztönök, zsigerek birodalmában, ahol az elmesélő, leíró szavak erőtlenekké, fölöslegesekké válnak?

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 96
szavazógép
2015-06-06: Világfigyelő - :

Huszita zászlók Prágában

Két huszita kelyhes zászlót tűztek ki a két hivatalos cseh zászló mellé tegnap a prágai Hradzsin harmadik várudvarának erkélyén. Milos Zeman cseh államfő a zászlók kitűzésével kíván emlékezni Husz Jánosra, a nagy egyházi reformátorra máglyahalálának 600. évfordulója alkalmával.
2015-06-06: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Az író előadása (Bukaresti Tabu Színház)

Mint a fesztivál műsorfüzetéből kiderül, a Lorena Lupu által írt, rendezett és előadott, Poveştiri din Miserupia című kocsmaszínházi produkciót olyan történetek ihlették, amelyeket a szerző egy rehabilitációs központban hallott a gyermekkereskedelem kiskorú áldozataitól. A bukaresti Tabu Színház előadását csütörtök este a Backstage nevű bárban láthatták az érdeklődők, miközben asztaloknál ültek, fogyasztottak.