ErdővidékMotorosok hétvégéje

2015. június 9., kedd, Közélet

Immár hagyománnyá vált, hogy június elején gyülekezőre hívja a motorosokat a Turul MC Erdővidék központjába, Barótra, s ez idén sem változott. Június 6-án, szombaton újra felbőgtek a motorok a városközpontban, és több mint száz motorkerékpáros Bibarcfalvát és Nagybacont érintve vonult fel a Hatod aljában lévő setétpataki panzióhoz.

  • Motorok zaja verte fel Erdővidék csendjét. A szerző felvétele
    Motorok zaja verte fel Erdővidék csendjét. A szerző felvétele

Kedvezett a nyár eleji időjárás a kétkerekes szabadság hódolóinak, akik szombaton 10 órakor kezdtek gyülekezni járgányaikkal a vá­rosközponti parkolóban. Nem­csak Erdővidékről érkeztek, a tízéves múltra visszatekintő rendezvényen más régiók motorosai, motorosklubjai is megjelentek. Amíg a motorosok egymást üdvözölték, az érdeklődők sem unatkoztak, hiszen volt mit nézniük, a robogótól a verseny- és veterán motorkerékpárokon át egészen a háromkerekű Harley-ig szinte minden típus jelen volt.
A déli harangszót követően nyeregbe pattantak a központban gyülekező motorosok, és fülsiketítő motorzúgással vonultak végig a város utcáin, majd irány Setétpatak. A panziónál ebéd várta őket (hagyományos babgulyás Turul módra), délután pedig az ilyenkor megszokott vetélkedők, motoros ügyességi versenyek és egyéb szórakoztató programok közül lehetett válogatni. A nap koncerttel és bulival zárult.

Albert Egon

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 847
szavazógép
2015-06-09: Közélet - Hecser László:

A másság jegyében (Barót)

Az elfogadás jegyében tartott nyílt napot a baróti Napsugár speciális óvodáscsoport. Ha hajlunk az értelmi és halmozottan sérült kis, alig nyolc gyermek alkotta közösség megismerésére, a mi világunk is megváltozik – hangzott el az üdvözlőbeszédek során. Az esemény jó alkalmat teremtett arra is, hogy a csoport működtetői köszönetet mondjanak azoknak, akik lehetővé tették kis otthonuk felújítását.
2015-06-09: Közélet - :

Gyógyszertár nyílt Vargyason

A vargyasiak régi óhaja teljesült tegnap, amikor gyógyszertár nyílt a régi posta helyén. A Kamilla patika hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 8–16, szerdán 13–20 óráig tart nyitva.