Toró T. Tibor-könyvbemutatóEgy mérsékelt kuruc vallomásai

2015. június 13., szombat, Nemzet-nemzetiség

Rendhagyó könyvbemutató helyszíne volt szerda este a sepsiszentgyörgyi Míves Ház. Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című kötete közel kétórás, az elmúlt negyedszázadot boncolgató aktuálpolitikai elemzéssel párosulva tárult az érdeklődők elé Farcádi Botond, Farkas Réka és természetesen a szerző kérdezz-felelek beszélgetése nyomán. Az elhangzottak rövidített, szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.

Sánta Imre  bikfalvi református lelkész köszöntője indította az estét, Farcádi Botond vitaindítóként is értelmezhető rövid elemzése pedig kitért az önmagukat „kurucként” azonosító egykori reformtömörüléses politikusok állandó harcára, a 25 évvel ezelőtt megfogalmazott igények máig tartó aktualitására, megoldatlanságára, a következetes, értékalapú politizálás dacára a kuruc szekértábort ért kudarcok sorozatára.
Ugyanazt mondjuk huszonöt éve
Farkas Réka: Melyik volt az a momentum, amikor érzékeltétek, hogy az RMDSZ politizálása félrecsúszott, eltért attól a csapástól, amelyet 1989 decemberében, illetve 1990 januárjában elképzeltek?
Toró T. Tibor: Farcádi Botond megállapításából kiindulva, úgy gondolom, e kurucos szabadságharcnak akkor lenne vége, ha valamilyen módon mi, erdélyi magyarok szabadon tudnánk dönteni saját dolgainkról. Magyarország Mátyás királyig európai nagyhatalom volt, más nemzeteknek kellett rá figyelniük. Később mindig valamelyik nagyhatalom árnyékában kellett a magyar jogokat érvényesíteni. Erdélyben száz éve a román főhatalom az, amellyel szemben az érdekérvényesítés, a helyes út keresése zajlik. Ezek a törekvések a román nemzetállami körülmények között igen nehezen vihetőek sikerre. Farkas Réka kérdésére válaszolva: mi a kezdetektől kurucok voltunk – én magam mérsékeltként határoznám meg –, és a csapat, melynek tagja voltam, most is ugyanazt mondja, mint 25 éve. Az, hogy következetességünket más is észreveszi, csak visszaigazolása tetteinknek. Az elcsúszást én az RMDSZ 1993-as nagyváradi kongresszusán éreztem először. Akkor már körvonalazódtak a szekértáborok, amelyek között hosszas egyeztetés zajlott. Mi elképzeltünk egy önrendelkezési programot háromszintű autonómiával, emellett egy konstrukciót, amely szerint az RMDSZ az önkormányzati modellt követi. Sokan gondoltuk úgy, hogy az RMDSZ nem szervezet, nem párt, hanem a politikumtól a civil társadalmon keresztül az egyházakig mindent összefogó valami. Mi, akiket később radikálisnak, kurucnak, illetve más hasonlóknak bélyegeztek ezért, soha nem beszéltünk tagságról, hanem közösségről, ezt akartuk összetartani. Már ekkor kialakult az úgynevezett „labanc” tábor, bár egyértelműen csak  1995-ben kezdett megfogalmazódni irányvonaluk, amikor egy szűk csoport eldöntötte, hogy a követendő politika lényege a kormányzati részvétel, azaz be kell épülni a főhatalomba. Mi már akkor éreztük, hogy akik ellenezték az autonómiaprogramot és az önkormányzati modellt, pártban gondolkodtak. Ők azok, akik a következő 15–20 évben meghatározták az RMDSZ irányát, és annak a rendszernek az élére kerültek, amelyet mi találtunk ki, de hiányzott a konstrukcióból egy olyan összetevő, amely a szabályokat betartatta volna. Emiatt a kihágások később el is fajultak, és „szét is verték” az intézményrendszert. A nagy megvilágosodás számomra több mint tíz év után jött, amikor utolsóként adtam fel a közös képviseletet a Reform Tömörülés tagjai közül.
Farkas Réka: A kilencvenes években elég erős volt ez a kuruc tábor, 1993-ban választották meg Markó Bélát elnöknek, akit akkor még elfogadott mindkét oldal. Melyik volt az a pillanat, amikor erősebb lett a Bukarest központú politizálásban hívők tábora?
Toró T. Tibor: Fokozatosan csúszott ki a kezünkből a gyeplő. Elsőként, amikor 1994-ben arról szavaztunk, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében ki legyen a magyarság képviselője: Borbély Imre vagy Frunda György. A versenyt hajszálnyi előnnyel nyerte meg Frunda. Ez sarkalatos pont volt, félresiklott az egyik fontos eszköz, a külpolitika. Ezt követte a kormányzati szerepvállalás, amely néhány év múlva már mint követendő stratégia jelent meg, és ezt már nem voltunk képesek megakadályozni. Hozzátartozik, hogy akkor ennek a veszélyeit még nem éreztük át. Ráadásként az RMDSZ politikájának alakítása ekkor már fokozatosan átcsúszott a végrehajtó struktúrák kezébe. A kuruc oldal erejének kicsúcsosodása talán 1999-ben volt, Kincses Előd elnökjelöltségére gondolok, amikor a csíkszeredai kongresszuson negyven százalék feletti eredményt sikerült elérnünk, de ezt követően már csak a hanyatlás következett. Törést jelentett, hogy az addig legalább látszólag konszenzusorientált döntéshozatal végleg eltorzult, és azzal találtuk szemben magunkat, hogy gyakorlatilag kész tények elé állítanak. Addig a Reform Tömörülésnek sikerült napirenden tartani az autonómia kérdését, a csíkszeredai kongresszust követően az egész folyamat elindult a lejtőn. Most megállapítható, hogy talán akkor bölcsebbeknek, felkészültebbeknek kellett volna lennünk, akkor kellett volna szétszakítani az egészet, és talán ma ott tartanánk, hogy összefogásról beszélhetnénk, és nem hidegháborúról.
Elúszott történelmi lehetőség
Farkas Réka: A könyvben nagyon sokszor megjelenik, és szintén az 1996-tól kezdődő időszakra datálható, hogy az RMDSZ felépítése is átalakul, az általatok elképzelt önkormányzati modell helyett a pártosodás irányába kanyarodik. Ezt a folyamatot mennyire érzékeltétek menet közben?
Toró T. Tibor: A folyamat elsősorban szabályzatok módosításában öltött testet, a közösség pedig csak annyit láthatott, hogy valamilyen előírások felett vitatkozunk. Mi nagyon is éreztük, mire megy ki a játék. A 2003-as, Szatmárnémetiben tartott kongresszus volt a zárómomentum, az események után meg is alapítottuk a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. Akkor sem abban gondolkodtam, hogy a pártosodó RMDSZ-szel szemben egy másik pártot kellene létrehozni, hanem egy másik ernyőszervezetet, ez lett volna az EMNT. Egyfajta parlamentet szerettünk volna. Most már tudjuk, utópia, naiv gondolat volt, hiszen párt ellen csak párttal lehet harcolni.
Farkas Réka: Sokan vitatják a 2003-as döntést, a Reform Tömörülés kiválását, felvetik, hogy jobb lett volna megpróbálni belülről változást elérni.
Toró T. Tibor: A Reform Tömörülésnek ott volt vége, és felemelt fejjel tettünk pontot a tízéves történetre. Ha maradunk, karikatúrává válunk. Nem maradt levegő, mozgástér számunkra, nagyon erősek voltak a szervezeten belüli centrifugális erők. Ezért úgy gondolom, az volt a legracionálisabb, legjobb döntésünk, hogy a Reform Tömörülést felszámoltuk. Később azonban már nem volt jó döntés, hogy az így teremtődött potenciált, csapatot – edzett harcosokról beszélünk – nem tudtuk kihasználni, egyben tartani. Én még lehúztam négy évet a Reform Tömörülés halála után az RMDSZ-ben, és ez egyáltalán nem volt sikertörténet. Most azt állítom, hogy a Reform Tömörülés felszámolásával az egész szekértábort ki kellett volna vinni az RMDSZ-ből. Nem került viszont olyan ember, aki ezt megtette volna.
Farcádi Botond: Élénken él az emlékezetemben 2007, Tőkés László, Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön. Újra lendületet kapott a kuruc politizálás ekkor, mindenki felsorakozott egy cél mögé, a kampány sikeres volt, és egy nagy győzelmet hozott. Miként vélekedsz erről?
Toró T. Tibor:  Azt gondolom, 2007-ben a bizalmat, politikai tőkét tulajdonképpen Tőkés László kapta, annak ellenére, hogy mögötte egy nagyjából azonos elveket valló csapat állt. Ezt a csapatot kellett volna egyben tartani. Hogy ez nem valósult meg, elsősorban az MPP-t létrehozó Szász Jenő történelmi bűne. Mi az MPP-ben képzeltük el azt a széles platformot, amelybe belefért volna az a hatos koalíció, amely Tőkés Lászlót az Európai Parlamentbe segítette. Egy évre rá létre is jött a párt, ráadásul jelentős választási győzelmet aratott 2008-ban. Erre lehetett volna építeni. A szép eredmény után viszont szétesett, és noha a felelősség az összes résztvevőt terheli, leginkább azokat, akik az MPP vezérkarában voltak, elsősorban az elnököt. Ekkor úszott el a történelmi lehetőség. A vita arról szólt 2008-ban, hogy ez most akkor a tagok pártja, avagy a kurucoké? Számomra egyértelmű volt, hogy nem azé a pár ezer emberé volt a párt, akik létrehozták, hanem az egész táboré, amely mögéje állt. Itt nyilvánvalóan Tőkés László volt az a személyiség, aki leginkább integrálni tudta ezeket az értékeket és az embereket. A történet ott bukott el, hogy Szász Jenő nem rendelkezett ugyanezekkel a tulajdonságokkal, mégis ő lépett fel vezérként. El kell itt mondanom, hogy a sorozatos hibák ellenére most is úgy véljük, van egy küldetésünk, és tovább kell mennünk. Az RMDSZ-en belül sem akkor, sem most reformot végrehajtani nem lehet. Lásd az újratervezés projektjüket.
Sánta Imre:  Valóban 2007-ben a hat szervezet összefogása révén Tőkés László bejutott egy csonka mandátumra az Európai Parlamentbe, viszont 2009-ben már az RMDSZ-listán in­dulva érte el ugyanezt. Mennyi­ben járult ez hozzá a törésvonalak elmélyüléséhez?
Toró T. Tibor: Természetesen hozzájárult. Akkor a legjobb döntésnek tűnt, amelyet Tőkés Lászlóval, Szilágyi Zsolttal és igen, Orbán Viktorral, a nemzet miniszterelnökével közösen hoztunk meg. Azóta több rendben elismertem, hogy a felelősség engem is terhel ebben a kérdésben. A súlyát akkor éreztem át, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként kellett szembesülnöm következményeivel. Kijelenthetem, hogy amennyiben újból meg kellene tennem, más utat választanék, most úgy látom, túl nagy volt az áldozat. Az EP-képviselet, a szócsői minőség nem ért meg annyit, előfordulhat, hogy a belpolitikában való megerősödés több haszonnal járt volna.
Túl sok a három párt
Farcádi Botond: A jelenlegi állapot kísértetiesen hasonlít a 2009-eshez, folytatódik az amúgy is megosztott kuruc tábor további szétszabdalása. Jövőben az MPP várhatóan az RMDSZ-szel szövetkezik, az EMNP az MPP 2009-es helyzetében találja magát?
Toró T. Tibor: Vannak hasonlóságok a két helyzet között, de azért eltérnek egymástól. Szerintem letisztul, nyilvánvalóvá válik, hogy csak kuruc a kuruccal, labanc a labanccal képlet lehetséges. Úgy vélem, az MPP derékhada, akik valójában kurucok, belátják ezt. Nem mondhatom, hogy az MPP mint párt látja be, mert jelenleg néhány ember uralja, akik megtalálták a menekülési útvonalat. Hogy hányan követik majd őket, az kiderül. Döntésükben meghatározó lehet a 2009-es tanulság, az akkori áldozat nem hozta meg a kívánt eredményt. Úgy gondolom, a Székely Nemzeti Ta­náccsal való viszonyunk alakulása jó példa a letisztulásra. Itt ki kell ugyanakkor mondani, hogy az erdélyi magyar közösség nem bír meg három politikai szereplőt, tisztázni kell, ki kuruc, ki labanc. Mindkettő legitim, szavazatokat kapott. A közösség pedig választ.
Farkas Réka: Látsz reális esélyt az elkövetkező egy évben a kuruc oldal egy táborba verődésére? Jelenleg ugyanis van két kis párt, amelyek a túlélésért vergődnek, az ellentétek éleződnek, semmi jele a rendeződésnek.
Toró T. Tibor: Látok reményt, hogy a letisztulás felé haladjunk. Erről szól az eljövendő év az EMNP számára. Új paradigmát, új hívószavakat kell találni. A nagy hívószavak – némileg elvontak, ez tény – megvannak, ezekből kell levezetni pár konkrétabb üzenetet. Hogy ez sikerült-e, arra egy év múlva tudok válaszolni. A csillagállás nem túl kedvező.

Lejegyezte: Nagy D. István

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 509
szavazógép
2015-06-13: Színház az egész világ - Mózes László:

Sorsok, villanások (Bemutató az M stúdióban)

Tekintetek, testek, történetek ritmusára építi legújabb előadását Fehér Ferenc. A budapesti rendező-koreográfus másodjára dolgozik a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház művészeivel, és egyre feljebb tolja a mércét: a Személyazonosság című produkció a társulat lüktető, merészen őszinte előadása, mely a korábbi Kampfhoz hasonlóan jó esélyekkel indul majd fesztiválokon,  szinte mindent kihoz az M Stúdió színészeiből – Bajkó László, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres-Nagy Attila.
2015-06-13: Közélet - Szekeres Attila:

Bűn a kétnyelvű tábla is (Gidófalva)

Eltüntették a Casa comunală – Községháza feliratot a gidófalvi polgármesteri hivatal homlokzatáról, és a felületet fehérre meszelték tegnap reggel. Berde József polgármester intézkedett, mert előző nap kézhez kapta a Brassói Táblabíróság végzését, miszerint a Községháza felirat eltüntetéséig minden napi késedelemért saját zsebéből kell kifizetnie az országos minimálbér 20 százalékát kitevő bírságot. A kétnyelvű feliratot azután helyezték el, hogy a prefektus pert indított a korábbi, csupán magyar felirat ellen.