Barcaság és Háromszék között terül el Székföldje, amelynek első települése a népművészetéről (szalánvarrottasairól és tojásfestéséről) híres Árapatak volt. Első okleveles említése 1252-ből származik. Az 1332–37-es pápai tizedjegyzékben Aruapotok néven jelenik meg, amikor Márton nevű papja 8 banálist és 3 obsulust fizetett. 1359-ben neve már Arapataka, 1407-ben pedig Arwapatak. Orbán Balázs szerint a „14. század elején már jelentékeny helység volt”. A falu többször is elpusztult, de írásos adat csak az 1658-as és 1683-as tatárdúlásról maradt fenn.
A település középkori temploma a reformáció idején lett a falu népével együtt reformátussá. A gótikus elemeket mutató egyhajós templom a szentély északkeleti falán, az orgona mögött látható apostolt ábrázoló falfestményével ma építészeti műemlék. A freskó három rend vakolat alatt, 1,6 négyzetméternyi területen helyezkedett el. A templom szentélye a freskótöredékek és a régi sekrestye ajtókeretét jelző repedésének formája szerint feltehetően a 14. században épült. Építői magyar várépítő mesterek lehettek. A diadalív faragásai mutatják, hogy a templom bolthajtásos volt, de a török-tatár pusztítások nyomán a mennyezetet lerombolták egészen a freskók feléig, amikor a falu Péter nevű papját is megölték. A gótikus templom nagyobb átépítése 1659-ben zajlott, amikor a félig lerombolt hajlékot lapos mennyezettel, a szentélyt nyugati irányba megnagyobbítva a református közösség igényeinek megfelelően alakították át. Lényegében ma is ezt a formát őrzi, annak ellenére, hogy 1683-ban tűzvész áldozatává vált, viszont azt követően sikerült kijavítani. A 25 méter magas tornyot 1894-ben építette a hajó nyugati homlokzata elé Kladek István szabadkai mester, ekkor a templomon is javítási munkálatokat végeztek.
Az árapataki templom őrzi azt művészettörténeti értéket hordozó domborművet, amely tulajdonképpen Geréb Benedek 1602-ből származó sírköve. A Geréb család címere látható rajta, valamint a templom legrégebbi felirata is a sírkövön olvasható latin nyelven. Az 1894-es javítás alkalmával találták meg a szentély padlózata alatt, és a szószék mögé falazták be. A Moritz Mihály által készített szószékkorona 1772-ből származik. A toronyban két harang van. A 275 kg-os és 85 cm magas nagyharang felirata: „Az árapataki ref. egyházközség közadományból vette 1922. évben.” A 75 kg-os és 49 cm magas kisebbik harangon a következő felirat olvasható: „Az árapataki ev. ref. ecclaesia a maga költségén 1832-ben újraöntötte.”
Az árapataki református templom jelentős felújításon legutóbb 2008-ban esett át, de állapotának megőrzése érdekében évente tenni kell.
Fülöp Gál László