Elismerem, hogy könyveim között fellelhető egykori szomszédom Mikor Oláhország háborút üzene... című dedikált kötete és más szerzők értekezései is, amelyek azt bizonyítják, hogy az új kor történelmében még nem húztak meg határokat ilyen nagy néptömegek akarata ellenére. A fiatalabb nemzedék nem élte át (és ne is élje), amikor az ilyen olvasmányok miatt szúrós szemű állami emberek pecsétes írással feldúlták a lakást, kirázták a szalmazsákot az ebédlő közepére... Azt is bevallom, hogy az 1980-as években elhoztam Budapestről az Utazások Erdélyben című útikalauzt, habár a magyar vámtiszt figyelmeztetett, hogy ezt elveszik ideát; átmentettem a gatyaszárban. Lehet, hogy már akkor bennem volt az irredenta vírus?
És ha a többségi nemzetből való barátaimnak (igenis, vannak ilyenek!) helyeselek, hogy a Prut folyón virághidat készítsenek testvéreik felé, akkor is irredenta vagyok? Fogas kérdés, már nem is merek a tükörbe nézni, nehogy irredentát lássak, hiszen nagyszámú üvöltő politikus rohan felém, hogy tüzes vassal süsse rám a bélyeget...
Mivel a mai élet tele van csapdákkal – nálunk csak az biztos, hogy minden bizonytalan – , nem csoda, hogy kétségek között él az ember. És kitől kérhetnék tanácsot, hiszen még a magas tudású Dâmboviţa-parti politikusok sem tudják eldönteni, hogy mi vagyok: román nemzetiségű magyar vagy magyar nemzetiségű román? Ha engem kérdeznek, egyik sem...

TÖLGYES LAJOS, Sepsiszentgyörgy