A fénykép készítőjét elfeledtem, a hátuljára írtam két mondatot. Készült 1973 februárjában az uzoni író-olvasó találkozó alkalmával a néptanács egyik irodájában, a hivatalos részt követő tereferén. Régecske bizony, negyvenkét esztendeje, hogy Beke György a szülőfalu hívására hazatért Bukarestből, alig fél éve Sepsiszentgyörgyre költözött öntödei fémiparosként ekkor ismertem meg személyesen, bár levelező viszonyban voltam az ünnepelt és közismert íróval, újságíróval.
Barátsággal ajánlotta nekem a Kagylók tengerzúgással című antológiáját és Tolmács nélkül című vaskos interjúkötetét. Több évtizedes barátságunk után a közelmúltban lezajlott uzoni iskolanapok késztettek leltározásra. A 2000-ben lezárt Új Magyar Lexikonból kitűnik: 1959–1999 között harminckilenc kötetét jelentették meg romániai és magyarországi kiadók. Egy újabb irodalmi lexikon tán összegezni fogja Gyuri bátyám életének utóbbi hét évében megjelent könyveit is... E hatalmas életműből magam is összegyűjthettem tizenkilenc munkát, amelyekből csak kettő maradt (figyelmetlenségem miatt) kézírásos ajánlása nélkül. Ritkább találkozásaink, Budapestre való költözése is közrejátszott abban, hogy csak anyaországi lapokban követhettem életét és munkásságát. 1996. október 10-én beszélgettünk utoljára Népstadion környéki lakásán. A Kolozsváron 1994-ben megjelent Hadi utak Erdélyben – Barangolások magyar katonák nyomában című, egyik legszebb, legtanulságosabb ,,történelemkönyvével” és meleg kézszorítással váltunk el. Hosszan utánanéztem: a sietős gyaloglásban, barangolásban edződött kemény testalkatú író a kisgazdapárt soros ülésére igyekezett. Jó évtized után, uzoni temetésén már csak a hamvait tartalmazó urnát láttam viszont. Kopjafája, emléktáblája előtti főhajtásom még várat magára. De ágyam fejénél, kezem ügyében a Vállald önmagad című publicisztikai gyűjteménye 1978-ból. Újraolvasom belőle a Szavak hőfoka fejezetet, hogy életem végéig melegíthessen Beke György bátyám nemzetünk, anyanyelvünk iránti rendkívüli tisztelete, szeretete!
Ferenczy L. Tibor
