Csaknem egy hónapos külföldi gyógykezelés után mától visszatér a kormány élére Victor Ponta miniszterelnök, aki erről tegnap levélben tájékoztatta Klaus Johannis államfőt.
Ponta június 15-én Törökországban operáltatta meg elszakadt térdszalagját, és lábadozása idejére is Isztambulban maradt. Politikai ellenfelei szerint azonban semmi sem indokolta a hosszas külföldi gyógykezelést, szerintük a szociáldemokrata politikus a korrupcióellenes ügyészség elől menekült önkéntes száműzetésbe, miután az ügyészek bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene. Klaus Johannis államfő június 22-én Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettest nevezte ki ideiglenes kormányfővé, amíg Ponta nem tudja ellátni feladatát. Ponta – aki a török klinikán bajuszt és szakállt növesztett – mankókkal érkezett tegnap a kormánypalotába. Hivatalos források szerint a miniszterelnök otthonról ment a hivatalába, miután kedd este tért haza Bukarestbe.
Ion Bogdan Lefter politikai elemző a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélte: Pontának meglehetősen ingatag a helyzete, a korrupciógyanú nyomán az államfő és az ellenzék is követeli lemondását. Közben a kormánykoalíció is recseg-ropog, Gabriel Oprea belügyminiszter pártja legutóbb már Johannis mögé sorakozott fel az új kémfőnökről rendezett parlamenti szavazáson. Az elemző megjegyezte, hogy az ügyészség további kellemetlenségeket is okozhat Pontának, hiszen a korrupciógyanúnak van olyan része, amely Ponta korábbi ügyvédi ténykedésével kapcsolatos, és amelyre nem terjed ki a politikus parlamenti mentelmi joga. A korrupcióellenes ügyészség így folytathatja a vizsgálatot, Pontát bármikor beidézheti kihallgatásra, sőt, az sem kizárt, hogy bírósági felügyelet alá próbálják helyezni, ellehetetlenítve kormányfői ténykedését.
Ennek lehetőségét Ponta sem tartja kizártnak, június 29-én azt nyilakozta, amint visszatér az országba, már első nap elmegy a korrupcióellenes ügyosztályhoz, hogy kihallgassák, mondván: lehetséges, hogy az ügyészek akár bírói felügyeletet is elrendelnek majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.