Bogdan Aurescu külügyminiszter szerint a kisebbségvédelmi keretegyezmény húsz évvel ezelőtti elfogadása óta a romániai politikusok kisebbségekhez való viszonyulása eljutott „az asszimilációs politikáktól és a többség homogén kultúrájának a meghatározásától (...) a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”.
A tárcavezető erről a Romániai Német Demokrata Fórum, valamint a németországi Konrad Adenauer Alapítvány és a Kelet-Európai Német Kultúra Alapítványa által közösen szervezett, Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák című temesvári nemzetközi konferencián beszélt. Aurescu közismertnek nevezte, hogy Románia az interkulturalitás pártolásával modellértékű kisebbségvédelmi politikát folytat, amely meghaladja a nemzetközi szabályozásokat. Kifejtette, az interkulturalitást a multikulturalitás továbbfejlesztett változatának tekinti, „amely egyaránt szolgálja az etnikai, nyelvi, kulturális és vallási identitások megőrzését és megnyilvánulását, és a kölcsönös elismerésen és tiszteleten, valamint az etnikumközi párbeszéden alapuló integráló és toleráns kulturális tér kialakítását”. A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség a demokrácia, valamint a tiszteleten és békés együttélésen alapuló társadalom alapvető értéke. Aurescu ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályokat folyamatosan javítani kell, és meg kell feleltetni a változó valóságnak. Fontosnak tartotta az államközi párbeszédet és a nemzetközi együttműködést a „kisebbségekhez tartozó személyek” jogainak védelmében. Úgy értékelte, a romániai német kisebbség ügyeivel foglalkozó román–német vegyes bizottság erre jó példaként szolgálhat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.