Termelői és értékesítő szövetkezet alakult

2008. április 1., kedd, Közélet

Több mint negyven háromszéki gazda részvételével tegnap megalakult a Szépmező Termelői és Értékesítő Szövetkezet. A sepsiszentgyörgyi városháza gyűlésterme zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel: a szövetkezet alapító tagjai között kézdiszéki, alsó-háromszéki és orbaiszéki gazdák vannak.

Az alakuló közgyűlésen a termelői és értékesítő szövetkezethez csatlakozók elfogadták az alapszabályzatot, és megválasztották a kilenctagú igazgatótanácsot. Az ügyvezetői teendőket a magyarországi Mórakert szakemberei látják el.

Amint arról többször is beszámoltunk, a termelői és értékesítő szövetkezet a környékbeli gazdáktól vásárolja fel a terményt, és értékesíti azt. A magyarországi mintára megalakult szövetkezet a szépmezői agráripari park területén működik majd, tagjai egyúttal tulajdonosok is. Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke hangsúlyozta: a szövetkezethez ezentúl is lehet csatlakozni, új tagok kérés alapján történő felvételéről az igazgatótanács dönt majd. ,,Tizennyolc év alatt nem sikerült valós megoldásokat kidolgozni a mezőgazdaság területén, ezért kell beavatkozniuk az önkormányzatoknak" — fejtette ki Vajda.

A városházán megjelent gazdák derűlátóak, bár azonnali csodát nem várnak. ,,Tíz hektár földünk van, de nagy részét bérbe adtuk, mert nem tudtuk eladni a terményt" — mondja egy kézdiszentkereszti hölgy. Falustársa, Domokos Árpád 65 hektáron gazdálkodik, abban bízik, hogy az értékesítő szövetkezettel megoldódik az eladás problémája. ,,Az igazság az, hogy amíg jó áron tudtuk eladni a terményt, senkinek nem jutott eszébe szövetkezni. Csak most kapunk észbe, amikor egyre kevesebb pénzhez jutunk. És együtt több esélyünk van pályázni is uniós pénzekre" — fejti ki a gazda.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 344
szavazógép
2008-04-01: Máról holnapra - Farkas Réka:

Előválasztások után, választások előtt

Lassan lejárnak az RMDSZ-előválasztások, és körvonalazódik, kik lesznek a szövetség jelöltjei a júniusi önkormányzati választásokon. Sepsiszentgyörgyön a hét végén a két végletet tapasztalhattuk meg.
2008-04-01: Gazdakör - Incze Péter:

Havi teendők — selejtezés (Húsmarhatenyésztés)

Az elkövetkező néhány cikkben az egy telepen szükséges legfontosabb havi teendőket és megoldandó feladatokat mutatjuk be, hónapokra leosztva. Természetesen, a hónapok közt nem lehet szigorú határt húzni, némely tevékenységek több hónapban is érvényesek.