Megközelítőleg tizenegy hónap van még hátra a jövő évben esedékes önkormányzati választásokig, ezért nem igazán foglalkoztat jelen pillanatban ez a kérdés – jelentette ki tegnap újságírói kérdésre Antal Árpád polgármester. Az elöljárót Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdai sepsiszentgyörgyi látogatása kapcsán kérdezték, amely során a politikus a szövetség polgármestereivel egyeztetett.
Bőven van még megoldandó probléma, és ami a saját jövőjét illeti, mint polgármester azt a megfelelő időben nyilvánosan ismerteti majd, és kizárólag a saját döntése lesz, függetlenül attól, az RMDSZ elnöke felkéri-e vagy sem arra, hogy folytassa – tette hozzá Antal. Ami a találkozót illeti, Antal kifejtette: természetesnek találja, hogy Kelemen Hunor feltette a kérdést, hogy ki indul egy új mandátumért, amint a szövetségi elnök azon elvárását is korrektnek tartja, hogy a visszalépőktől kéri: nevezzék meg azt az embert, akit megfelelőnek találnak a tisztségre, és aki folytatni tudja az általuk elkezdett munkát. Ez egyébként mindenkinek kötelessége a közösséggel szemben, amely bizalmat szavazott neki – összegzett Antal Árpád.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.