Románia költségvetése az első fél évben 4,2 milliárd lejes (a GDP 0,6 százaléka) többlettel zárult a tervezett éves 13 milliárdos költségvetési hiány helyett, ám ez a beruházások radikális, tíz éve nem tapasztalt mértékű csökkentésének köszönhető – írja a Ziarul Financiar.
Az elmúlt időszak gazdasági vitái elsősorban arról szólnak, hogy a fogyasztás vagy a beruházások támogatásával lehet eredményesebb a fejlesztés, az első féléves költségvetési mérleg egyértelműen azt mutatja, hogy a kormány az első változatot részesíti előnyben.
2015 első fél évében 3,8 milliárd lejt fordítottak beruházásokra, 20 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, pedig már az az esztendő is a leggyengébb volt ilyen szempontból az elmúlt kilenc évben. Mindez a pénzügyminisztérium hétvégén nyilvánosságra hozott adataiból derült ki.
A dokumentumból kitetszik, hogy a központi büdzsé bevételei 10,2 százalékkal nagyobbak voltak, mint az előző év hasonló időszakában, a hazai gazdaság (uniós támogatások nélkül) ehhez a GDP 15 százalékával járult hozzá, ami 8,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Nőtt a profitadóból származó bevétel (12 százalékkal) és a tervezettnél 4,4 százalékkal több pénz folyt be a jövedelemadóból. Ez utóbbi 14 százalékkal emelkedett 2014 első fél évéhez viszonyítva. A pénzügyminisztérium szerint ez az alkalmazottak számának 2,4 százalékos növekedésének és a minimálbér emelkedése miatti jövedelembővülésnek köszönhető. Nagyobb volt az áfabevétel is, a tervezettnél 9,6 százalékkal több pénz folyt az államkasszába, a tavalyi bevételnél 18,3 százalékkal nagyobb az idei. Ennek oka a fogyasztás 4 százalékos növekedése, de az is, hogy 12 százalékkal csökkent az áfavisszatérítés. Nőtt a fogyasztási adóból származó bevétel is 8,6 százalékkal, de csökkent a társadalombiztosítási hozzájárulásból származó pénz, mivel tavaly októbertől 5 százalékkal kevesebbet kell fizetniük a cégeknek.
A költségvetés kiadási oldalán 2,5 százalékos növekedéssel számoltak, ám végül csak a tervezettek 84 százalékát sikerült megvalósítani – innen származik az első hat hónap 0,6 százalékos többlete. A szaktárca kimutatása szerint gyakorlatilag minden állami kiadás csökkent, csak a személyzeti költségek emelkedtek 5 százalékkal az egy évvel azelőttihez viszonyítva. (-kas)