Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelve, Victor Ponta politikai szempontból sértőnek és elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. Ponta ugyanakkor úgy fogalmazott, Orbán Viktor magyar kormányfő hízelgett neki, amikor azt mondta, 2012-ig nagyon jól megértették egymást a román kormánnyal.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román–magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. Orbán Viktor ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat.
Egy hétfő esti televíziós műsorban Victor Ponta azt mondta, a maga részéről bóknak tekinti, hogy a kormányra kerülése (2012) előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. „Én ezt bóknak vettem, mert úgy vélem, a hozzáállása – nem miniszterelnökként, mert ha úgy van problémám, azt mi megbeszéljük – politikusként sértő és elfogadhatatlan két szomszédos és baráti ország viszonyában” – mondta Ponta. Hozzátette: nem akar válaszolni a provokációkra, hogy ezzel is „olajat öntsön a tűzre”, de úgy véli, a magyar kormányfő viselkedése „nemcsak sértő, de provokatív is”. Szerinte Orbán Viktor azért viselkedik így, mert vannak olyan román politikusok – Monica Macoveit és Tőkés Lászlót nevesítette –, akik párttársai az Európai Néppártban, és akik dicsérik őt.
A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben.
A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában Ponta elismerte, egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő tiszteletet tanúsított a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen.