Klaus Johannis államfő kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott tegnap a Legfelső Védelmi Tanács (LVT), de az elnöki hivatal nem közölte, milyen döntéseket hozott a testület, és azt sem, mi indokolta a tanács soron kívüli összehívását. A kommüniké szerint a testület a NATO keleti szárnyának közelében kialakult biztonsági helyzet regionális, illetve Romániát érintő következményeit elemezte. A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy konkrétabban az ukrajnai, törökországi és észak-afrikai helyzetről volt szó, de azt a központi média is csak találgatja, hogy mi indokolhatta a LVT váratlan ülését. A lehetséges magyarázatok között az is felmerült, hogy Romániától olyan katonai lépéseket kértek NATO-szövetségesei, amelyekben a Legfelső Védelmi Tanács az illetékes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.