Egyenesen a kettes bejárathoz hajtottunk, amely mögött a kisgyermekes családok kettes sátortáborában találtunk egy szabad helyet, így rögtön felhúztuk sátrunkat.
Előbb kis terepszemlét tartottunk, körbesétáltunk a fesztivál helyszínén, és körülbelül két óra elteltével úgy döntöttünk, hogy valamit ennénk. Beálltunk a sorba, majd alig néhány perc elteltével egy darázscsípésre lett figyelmes a párom, a bal alsó karján. Én közben leültem a gyermekekkel egy asztalhoz. Öt perc sem telt el, odajött hozzánk, hogy furcsán érzi magát, fényesek a fák, nehezen tud lélegezni. Azonnal fog­tam a gyermekeket, és indultunk. Akkor még nem tudtam, hogy az autóhoz menjünk-e, és irány a kézdivásárhelyi sürgősség, vagy ahhoz a pro vitamos sátorhoz, amelyre a kettes bejáratnál emlékeztem. Pillanatnyi mérlegelés után úgy döntöttem, a sátor biztosabb, kétes, hogy az autóval beérünk Kézdiig. Csupán a patakon kellett átmenni, kétpercnyire voltunk a sátortól, de párom az utolsó lépéseket már alig tudta megtenni. Majdnem kiabálva mondtam az ott talált nővérnek, hogy darázs csípte meg, és valószínű, allergiás, mert nagyon rosszul van, gyorsan tegyenek valamit. Mondta, a közelben egy doktornő, és azzal elszaladt utána. Én közben kétségbeesetten próbáltam hívni a 112-es számot, sikertelenül, mert nem volt mobiljel – úgy tudtam, a 112 bárhonnan hívható –, próbáltam beszélni hozzá, ébren tartani, de az állapota rohamosan romlott, a tekintete üvegessé változott, már nem válaszolt. Anafilaxiás sokkot kapott – egy allergiás reakció –, amely következtében azonnal és hevesen reagált a méreganyagra. Az allergiás válaszreakció hirtelen kezdődik, gyorsan kialakul, az egész szervezetet érinti, és a keringés, illetve a légzés teljes össze­omlásához vezet. Mindez 7–8 perc leforgása alatt. Közben megérkezett Terza Lívia doktornő, aki azonnal cselekedett. A párom vérnyomása akkor már 60/30 volt. Szerencsénkre a doktornőnél volt megfelelő injekció, és amint sikerült beadnia, elég rövid időn belül látható volt a hatása. Körülbelül másfél-két órát még ott töltöttünk a sátorban, várva a felépülését, amíg sikerült a vérnyomását is a megfelelő szintre hozni.
A mi kis családunk legszomorúbb, de sikerrel végződő történetét azzal a céllal osztom meg, hogy hátha sikerül felhívni a figyelmet a darázs- és méhcsípés esetleges veszélyeire. Az emberek többségét nem szúrja meg darázs és méh, ezért nem is tudják, hogy miként reagálnának rá. Aki szeretne a darázs- és méhméregre való allergiás reakciójáról tudomást szerezni, végeztessen ezt kimutató vizsgálatot, főként, ha hegyekbe megy, ahová nem tud azonnal mentőt hívni. Jó, ha hord magánál orvos ajánlotta készítményt, amely életmentő hatású lehet.
Ugyanakkor úgy érzem, mulasztás történt a szervezők részéről, mert egy ilyen kaliberű rendezvényen, ahol 4000 résztvevőre számítanak – amiből a többség kisgyerek, ráadásul nincs térerő, hogy azonnal mentőt hívhass –, legalább egy mentőautónak készenlétben kellett volna állnia. Az információkat tartalmazó szórólapon, térképen sem volt sehol feltüntetve például egy elsősegélynyújtó sátor piktogramja, ha nem vagyok elég figyelmes, és nem jegyzem meg, hogy hol láttam a Pro Vitam Egészségügyi Központ sátrát, nem maradt volna már idő arra, hogy keressünk, kérdezzünk. Azonnal cselekedni kellett, minden másodpercnyi késés az életébe került volna. Félreértés ne essék, nem támadni kívánom ezzel a szervezőket, mert nagyon szerettem, amit eddig tettek (a Huhuut is), csupán úgy érzem, hogy a biztonság nem volt megoldva.
Ezúton is szeretném megköszönni Terza Lívia doktornőnek, hogy megmentette a párom, gyermekeim apja életét azzal, hogy kellőképpen és elég gyorsan reagált.
Ilyen volt hát nekünk a Székölykök, ahol hajszálon múlt a családfőnk élete. Eddig csak sejtettem, hogy mi vagyunk a földkerekség legszerencsésebb családja, most már biztos vagyok benne, és ahogy  telnek a napok, egyre jobban erősödik bennem ez az érzés.
Összecsomagoltunk, hazajöttünk, és itthon összebújva hálásak és boldogok voltunk, hogy így történt.

Daczó Enikő képzőművész,
Sepsiszentgyörgy