Legyen vagy sem fizetéses parkolás Kézdivásárhelyen, s ha igen, akkor csak a város főterén? – ezek azok a kérdések, amelyekre Bokor Tibor polgármester választ várt Kézdivásárhely tanácsának tagjaitól a tegnap délutáni ülésen.
Az elöljáró arról számolt be, hogy egy ügyvédi irodán keresztül hivatalos átiratot kapott a fizetéses parkolással foglalkozó csíkszeredai City Parking cégtől: felkérték a városházát, hogy augusztus 20-áig közölje, mi a szándéka, és annak függvényében vagy közös megegyezéssel bontják fel a négy évre szóló szerződést, vagy bírósághoz fordulnak és kártérítést kérnek. Bokor azt is elmondta, az utóbbi időben többször tárgyalt a cég vezetőjével arról, hogy ha átveszik a tizenhárom parkolóórát, a szerződést mindkét fél beleegyezésével bontják fel, és eltekintenek a pereskedéstől. A polgármester arra kérte az önkormányzati képviselőket, hozzanak elvi döntést a kérdésben, hogy válaszolni tudjon a levélre.
Johann Taierling néppárti képviselő, a City Parking és a polgármesteri hivatal elleni per egyik kezdeményezője azon a véleményen volt, hogy egy ilyen méretű vidéki kisvárosban nem szükséges a fizetéses parkolás fenntartása, hogy ne sújtsák a kocsitulajdonosokat újabb pénzügyi teherrel. Ugyanakkor azt javasolta, mielőtt döntenének, kérjék ki a főtéren lakók véleményét. Amennyiben a lakosság kéri, esetleg a Gábor Áron téren legyen fizetéses a parkolás, de más utcákban nem. Bejan András RMDSZ-es képviselő a fizetéses parkolás mellett érvelt, hangsúlyozva, hogy a városban nyolcezer forgalomba bejegyzett jármű van, ami elég magas szám, és fontos lenne a civilizált parkolás, amiért fizetni kell. Rákosi János, az MPP tanácstagja szerint a főtéren legyen fizetéses a parkolás, de ne a csíkszeredai cég végezze a szolgáltatást, hanem a városháza vagy a közüzemek. Barta Vilmos úgy véli, akinek van kocsija, annak egy leje is van parkolóhelyet fizetni, akinek nincs, az közlekedjen kerékpárral vagy gyalog. Kelemen András szerint jobb lenne elkerülni a pereskedést, mert nem lehet tudni, mi lesz a végeredménye, amúgy is költséges, kimenetele pedig bizonytalan. Ő a parkolóórák megvásárlása mellett érvelt. Hegedűs Ferenc szerint előbb-utóbb megéljük azt, hogy a főtérről teljes mértékben kizárják a járműforgalmat.
A Szőcs József utcával kapcsolatosan is pró és kontra vélemények hangzottak el. Hosszas vita után felhatalmazták a polgármestert, hogy kérjen árajánlatot a csíkszeredai cégtől, és annak függvényében döntenek a fizetéses parkolásról, illetve a parkolóórák megvásárlásáról.