Kolozsváron a Kárpát-medence kenyerének megszegésével és a Szent István-napi Néptánctalálkozó gálájával ünnepelték augusztus 20-át, Csíkszeredában a székely zászló ünnepélyes felvonásának szónokaként Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke mondott ünnepi beszédet.
Kolozsváron a magyar napok főtéri nagyszínpadán szegték meg tegnap délután a Kárpát-medence Szolnokon kisütött kenyerét, melyet a történelmi magyar egyházak vezetői áldottak meg. A város főterén immár 17. alkalommal tartják augusztus 20-án a Szent István-napi Néptánctalálkozót, mely hat éve a Kolozsvári Magyar Napok része. Az idei néptánctalálkozón tizenegy ország húsz nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vett részt. A Kárpát-medence országai mellett Németországból, Lengyelországból, Lettországból, Oroszországból és Fehéroroszországból is érkeztek néptáncegyüttesek a rendezvényre.
Csíkszereda főterén a székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a több ifjúsági szervezet által szervezett ünnepség. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke arról beszélt, hogy Magyarország határain túl augusztus 20. a helytállás és megmaradás üzenetét hordozza. A politikus szerint harcolni kell minden olyan beavatkozás ellen, amely a közösség asszimilációját, a többségi nemzetbe való felszívódását célozza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.