Szent István ünnepeAz államalapításra emlékezett Kárpátalja magyarsága

2015. augusztus 21., péntek, Közélet

Kárpátalján két helyszínen, Aknaszlatinán és Mezőkaszonyban emlékeztek tegnap az államalapításra az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében.
 

A magyar szervezet hagyományosan Aknaszlatinán a római katolikus templom kertjében felállított Szent István-szobornál tartotta az augusztus 20-ai központi rendezvényét. A szentmisével kezdődött megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul, aki hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarság jelenlegi körülményei rányomják ugyan bélyegüket a mostani ünnepre is, ugyanakkor azt is látni kell, hogy „az utóbbi időben csökkennek a földrajzi és érzelmi távolságok Kárpátalja és az anyaország, valamint a többi határon túli nemzetrész között”. Kiemelte, „az összetartozás kinyilvánítása nem egyoldalú gesztus, hiszen Kárpátalja nemcsak kap, hanem ad is. A nemzet kenyeréhez idén a kárpátaljai magyar gazdák igencsak nem szimbolikus módon, hanem 70 tonnát kitevő, jelentős mennyiségű búzával járultak hozzá.” A diplomata végül arra buzdította a kárpátaljai magyarokat, hogy mozgósítsák minden tartalékukat az október végi ukrajnai önkormányzati választásra, vegyenek részt azon minél nagyobb számban, hiszen nagy a tét: a magyar képviselet biztosítása a különböző szintű önkormányzati szervekben.
Bartha József, a KMKSZ alelnöke beszédében kiemelte: Szent István útmutatásai mindig átsegítették a nehézségeken a magyarságot, és nem lesz ez másként a jelenleg súlyos helyzetben lévő kárpátaljai magyarság esetében sem. Emlékeztetett arra, hogy komoly döntések előtt áll a kárpátaljai magyarság, az iskola választásától függ ugyanis a magyar oktatási rendszer fennmaradása, a helyben maradás melletti kitartástól a közösségkénti megmaradás, az őszi helyhatósági választásokon való részvételétől a magyar érdekek védelmének jövőbeni biztosítása.
A beregszászi járási Mezőkaszonyban Szent István-napi búcsúval és egész napos programsorozattal ünnepelték az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet. A szentmise után kulturális műsorokkal, kézműves-bemutatókkal, étel- és italkóstolással, kirakodóvásárral és gyermekeknek szervezett játékokkal folytatódott a rendezvény, amelyen civil szervezetek is bemutatkoztak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2015-08-21: Közélet - :

Csíkszeredában felvonták a székely zászlót (Szent István ünnepe)

Kolozsváron a Kárpát-medence kenyerének megszegésével és a Szent István-napi Néptánctalálkozó gálájával ünnepelték augusztus 20-át, Csíkszeredában a székely zászló ünnepélyes felvonásának szónokaként Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke mondott ünnepi beszédet.
 
2015-08-21: Közélet - :

Ünnepi szentmise Budapesten (Szent István ünnepe)

Szent István öröksége segítő szeretetre, az önmagunk és életünk alapvető intézményei iránti felelősségre és a Gondviselésbe vetett bizalomra tanít – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tegnap Budapesten. A Szent István-bazilika előtti téren megtartott ünnepi szentmisén Erdő Péter arról beszélt, hogy a Magyarországra érkező emberek ezrei „új és új kérdések elé állítanak mindannyiunkat”.